Publicisztika
Losonczy Pál: A romkocsma bezárások margójára
2013, január 9 - 17:55Akik régóta ismernek, azok tudják, hogy az elsők között voltam, akik társaimmal rock klubokat üzemeltettünk Budapesten. Talán emiatt is lehet, hogy a főváros belső kerületeiben egyre inkább elharapódzó csendrendelettel kapcsolatos vitában mindkét fél problémáját, érveit megértem. A lakókét is és a klub-tulajdonosokét is.
Álom a XVIII. kerületből
2012, december 16 - 12:14Ertsey Katalin az LMP képviselője bejelentette: addig nem vesz részt az Országgyűlés külügyi bizottságának munkájában, melynek fizetett tagja, amíg a jobbikos Gyöngyösi Márton a testület alelnöke. Az LMP nagyasszonya itt nem állt meg! Mivel bejelentésére a Jobbik közömbösen reagált, lemondott képviselői mandátumáról és erre szólította fel pártja frakciójának tagjait is. Tekintettel a nagy horderejű bejelentésre, Schifer András elnök rendkívüli frakcióülést hívott össze.
Mindenkiért! Mindenki ért? A jövőnkért!
2012, december 12 - 16:33Nem állom meg, hogy néhány szóval ne kommentáljam az utóbbi napok eseményeit, amikor Magyarország Kormánya érthetetlen és értelmetlen megszorításokkal veszélyezteti a magyar szellemi élet legfontosabb műhelyeit. Azokat az intézményeket támadja most a kormány, amelyek megvédésére 2008-ban még „szociális népszavazást” kezdeményezett.
Hazudtak, elárulták a magyar tudomány és kultúra ügyét. Bűnük mérhető: 10 480.
Náci cionisták? - Eltávolították a videót
2012, október 5 - 14:34A Szabad Gáza Mozgalom twitteren olyan üzenetet küldött ki a múlt héten, amely szerint a zsidók kulcsszerepet játszottak a „nagy náci tervben”.
NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE
2012-10-05
THE JC.COM
A vezető brit zsidó portál arról számol be, hogy a Szabad Gáza Mozgalom twitteren olyan üzenetet küldött ki a múlt héten, amely szerint a zsidók kulcsszerepet játszottak a „nagy náci tervben”.
Szilágyi György: Ellenfelek és ellenségek
2012, július 18 - 18:38Amíg ilyen sportvezetők irányítják a magyar sportot, addig a versenyzőink hatalmas hátrányból indulnak, hiszen nemcsak az ellenfelekkel kell megküzdeniük, hanem a dilettáns sportvezetők "jóindulatával" is.
Bazsó Bálint: Az év blöffje? Az IMF-nek nagyobb szüksége van ránk
2012, január 15 - 16:51Kinek van jobban szüksége a másikra? Az állítólag kiszolgáltatott Magyarországnak, vagy egy európai csődhullámtól rettegő IMF/EU párosnak?
A hazai és nemzetközi médiában naponta elhangzik, hogy hazánk mennyire kiszolgáltatott, ám közben senki nem beszél arról, hogy egy magyar államcsőd Európa egészét döntheti be. Az IMF-nek és az EU-nak ennélfogva nagyobb szüksége van a megállapodásra, mint nekünk, így a kényszerhelyzet, amibe kerültünk már jóval árnyaltabb képet mutat.
Ki öl meg több magyart?
2011, augusztus 3 - 17:40TGM a magyar-román viszonyról, és amit ebből kifelejtett - Szávay László reagálása a szélsőbalos filozófus gondolataira Erdélyről.
TGM a magyar-román viszonyról, és amit ebből kifelejtett.
Rendvédelmi demonstráció: Általában te hívod őket, ha baj van. Most ők hívnak téged, mert baj van!
2011, május 3 - 18:33Oszama bin Laden a halálában is szenzáció
2011, május 3 - 11:52A nemzetközi sajtót uralja Oszama bin Laden meggyilkolásának híre és az azzal kapcsolatos kommentárok. Az alábbiakban a világ három legbefolyásosabb lapjából szemlézünk. Nemzetk
INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE
iht.com
A globális amerikai lap csak a legnagyobb eseményeknek fenntartott nagyságú betűkkel közli a hírt: „Bin Laden véres vége” címmel. Az újság neve fölött pedig a szokásos kiajánlókat eltüntetve sárga háttérszínnel kiemelve olvasható: „Mérföldkő a terrorizmus elleni háborúban”. A cím alatt bin Laden arcképe látható, amelyet a pakisztáni tévé mutatott be. A kommandóakcióval a lap több oldalon át foglalkozik. Ebből kiderül, hogy az nyolc hónapi tervezés eredménye volt.
Heller nem fél, Tamás Gáspár Miklós vízionál
2011, április 11 - 13:06A liberális megmondó emberek ellen tucatnyi komment született, melyek közös nevezője volt: Nem túl üdvös, hogy Magyarországot folyamatosan zsidók járatják le nyugaton
TAGESANZEIGER
A német lap Heller Ágnes, Tamás Gáspár Miklós magyarországi filozófusok és egy hasonló magyarországi újságíró berlini előadásáról írt cikkének vastag betűs bevezetőjében azt írja, hogy Heller „a magyar médiatörvény legismertebb bírálója”. Az új szerepben jelentkező Heller rettenhetetlenül kijelenti, „nem fél”, mert a szorongás nem sajátja jellemének.
FRISS HÍREK
- 21:56
Bankárbűnözés: újabb 3752 ingatlan kényszerértékesítés előtt
- 21:39
Obama: Szexuális zaklatásnak nincs helye a hadseregben
- 21:22
Muzsikus cigányok parkja - jönnek az új utcanevek
- 21:14
Venezuelában munkásőrséget állítanak fel
- 20:50
Jobbikos segítség a szovátai gyermekotthonnak
- 20:31
Z. Kárpát Dániel a magáncsődről
- 20:24
Történelemhamisító dokumentumfilm a székelyekről
- 20:02
Jobbikos bevonulás Erdélybe
- 19:49
Földmutyi után: csak a jövőbeni pályázatokat hozzák nyilvánosságra
- 19:22
Szerbiát nem érdekli a koszovói szerbek lázongása
- 19:06
Nemzeti megmaradásunk kulcsa: a külhoni magyar oktatás
- 18:53
Meztelenkedő tablóval újítanak a cseh diákok (Fotó)
- 18:40
Tízmilliárd forintot várnak a reklámadóból
- 18:27
Előzetesben a csecsemőgyilkos sarkadi nevelőapa
- 18:09
Rácz Sándor utolsó útja - fotóriport
- 17:51
Bohócnak nevezték, feljelent a portugál elnök
- 17:36
Bizonyítékokat ígér és a titkosszolgálatokhoz fordul Szabó Bálint
- 17:19
Dél-Korea a segélyek visszafizetésére szólította fel Észak-Koreát
- 17:00
Elmarad az idei Székely Sziget
- 16:49
Gyüre Csaba Veszprémben
- 16:41
Kihunyt két csillag
- 16:30
"Budapest nem egy óriásira nőtt vigalmi negyed"
- 16:12
Oroszlánkölykök születtek a Fővárosi Állatkertben (Fotó)
- 15:54
Kistermelő-ellenes tervezetet hozhat az EU
- 15:50
Mutyipánik: lemondott a trafikról a fideszes családja
- 15:43
Wesselényi Programot hirdet a Magyar Tavasz
- 15:34
Elfoglalta Budapestet a Jobbik
- 15:23
Orwelli: sikeresen visszavertük a láthatatlan terrortámadásokat
- 15:18
Éhen halnánk a méhek nélkül
- 14:54
Újabb rovarirtó szereket tiltanak be az EU-ban
- 14:45
Lezárult a nyomozás az izsáki rendőrök ügyében
- 14:27
Mi lesz a miskolci tejgyár sorsa?
- 14:16
Phenjan: Nincs garancia a békére
- 14:09
Az utolsó hideg nap
- 14:01
Állítólag időben elkészül az új Albert Stadion
- 13:55
Aknavetővel lőttek egy börtönt a „demokratikus” szír felkelők
- 13:50
Kis híján kerti tóba fulladt egy kisfiú Egyházasfalun
- 13:40
Internetes csaló került lakat alá Tolnában
- 13:24
Kikerülünk az túlzottdeficit-eljárás alól?
- 13:18
Vége a Kancsendzönga-expedíciónak
- 13:09
Bezárja kapuit a Katakombaszínház
- 12:59
Németországban képzettebbek a bevándorlók, mint a helyiek
- 12:44
"Steiner a magyarországi zsidóság szégyene"
- 12:42
Fegyverüzlet: ötvenezer cseh pisztolyt vesz Egyiptom
- 12:26
Álmában szúrta le férjét egy nő Hegyeshalmon
- 12:25
Villamoson tüntetett Gyurcsány pártja
- 12:19
A miskolci vezetés szándékosan teszi tönkre a 110 éves kórházat?
- 12:14
Németországban szélsőbaloldali robbantókat üldöz a rendőrség
- 12:07
A felvidéki Tóth János látogatása az "EU-fejnél"
- 11:48
A külföldön dolgozó magyarok menthetik meg az ingatlanpiacot?
- 11:31
Átmenetileg betiltottak egy közösségi oldalt Oroszországban
- 11:26
Riasztófegyverből leadott lövés mentette meg egy férfi életét
- 11:02
350 millió forintért lehet űrhajózni Leonardo DiCaprióval
- 10:50
MNO főszerkesztője: Kerényi szájából bélsár jött
- 10:49
Kényszerleszállás a londoni Heathrow-n - lezárták a repülőteret
- 10:49
1600 méteres sál, mezbe öltözött repülő
- 10:39
Hidegrekord: Mínusz 5,5 fokot mértek Csehországban
- 10:24
Félmilliárdnyi adót csalt el egy sertéskereskedő
- 10:15
Élő adásban szoptatták meg a meleg műsorvezetőt (Videó)
- 10:15
Rejtett tartalékok raboltak a 4-es főúton
- 10:15
"A zsidóknak köszönhető a melegházasság"
- 10:09
Ismét kettős mércéről tett tanúbizonyságot az Európai Parlament
- 10:05
Egy brit nő tartotta szóval a londoni machetés gyilkost
- 10:01
Börtönpokol: Stohl fenntartja állításait
- 09:50
Újra támad a madárinfluenza
- 09:26
Hatvan éve hódították meg a Mount Everestet
- 09:14
Cunamiriadót rendeltek el Japánban
- 09:10
Máris módosítanák a fővárosi taxirendeletet
- 09:00
Megbüntette a PSZÁF a KDB bankot
- 08:47
A háziorvosok és a védőnők lesznek a béremelés vesztesei
- 08:27
Összeomlott egy híd Washington államban (fotók)
- 08:21
Z. Kárpát Dániel a magáncsőd intézményéről
- 08:05
Nem tudni mire költ el 700 millió forintot a Miniszterelnökség
- 07:50
Őszöd-ügy: egy nap alatt bukott a Gyurcsány-közeli hazugság
- 07:32
Lelassult a globális felmelegedés üteme









