Publicisztika

Napirenden a Hezbollah terrorszervezetnek nyilvánítása

Bevezető: 

Miközben a Nyugat külföldről bevetett terroristákat támogat Szíriában, az EU megbélyegezné a kizárólag hazáját védő Hezbollahot.

Cikk Front kép - 280x185: 

Naszrallah Miközben a Nyugat külföldről bevetett terroristákat támogat Szíriában, az EU megbélyegezné a kizárólag hazáját védő Hezbollahot.

Napok óta lepedőnagyságú cikkekben foglalkozik a világsajtó a Hezbollah uniós terrorszervezetté nyilvánításának brit kezdeményezéséről.

Ha megkérdeznének egy izraelit, mi az a világon, amit a legjobban gyűlöl, Irán után egészen biztosan a Hezbollahra mutatna.

Menj keletre, gyermekem!

Bevezető: 

Ma már Kína, Malajzia, Törökország és más keleti országok biztosítják a legvonzóbb feltételeket a tanulni vágyó fiataloknak.

Cikk Front kép - 280x185: 

Go West, young man! (Menj nyugatnak, fiatalember!) – Horace Greeley író egykori – sokak szerint 1835-ben az akkori New York Tribune-ban megjelent - mondását minden amerikai ismeri. Azt fejezte ki, hogy Amerika nyugat felé terjeszkedik, ahol a lehetőségek vannak. Greeley lelki szemei előtt a Nyugat termékeny földjei sejlettek fel – az ideális hely a keményen dolgozni akaróknak és a nyomában fakadó sikernek.

Az író mondását azonban nagyon kevesen idézik teljességében. Mi igen: „Menj nyugatnak, fiatalember, és nőj fel ott. Ahol egészség van, és ahol messze lehetsz az idiótáktól és a kreténektől”.

Ne ájuljunk el a lett gazdasági modelltől

Bevezető: 

A neoliberális "sikersztori" árnyoldalai - csak az etnikai félelem tartja életben a rezsimet.

Cikk Front kép - 280x185: 

A napokban jelent meg az Eurostat gyorsjelentése az idei év első negyedévének gazdasági adatairól. E szerint az EU-ban a magyar GDP bővült a harmadik legerősebben az elmúlt év utolsó negyedéhez képest, és azt csak két balti állam, a letteké és a litvánoké előzte meg.

Lettországot igen sokan sikermodellnek állítják be. Ez lesz a 18-ik ország, amelyikben várhatóan jövő január 1-től az euró váltja fel a helyi pénzt. Kétségtelen, hogy a kétmilliós országot iszonyatos erővel érintette a válság. A Financial Times szerint 2012 végén a lett GDP 41 százalékkal volt alacsonyabb annál, mintha a 2000 és 2007 közötti fejlődési trend töretlenül folytatódik.

No de Abe, hogy merészelsz ilyen jól teljesíteni?

Bevezető: 

Ismét egy nacionalista, Abe Sinzo japán miniszterelnök csinál gazdasági csodát, a neoliberális véleményformálók megrökönyödésére.

Cikk Front kép - 280x185: 

Aki a ma reggeli világlapokat a kezébe veszi, furcsa hiányérzete támad. Az, hogy valami kimarad a váratlan japán gazdasági meglódulásról írt elemzésekből.

Abe Sinzo japán miniszterelnök hirtelen gazdasági csodájával a  Wall Street Journal egyenesen szerkesztőségi cikkben foglalkozik „Abe harmadik nyila” címmel, amelynek elején ismerteti a „meglepően” erős, 3,5 % -os GDP növekedést az év első negyedévében.

De mind e lap, mind a témáról szintén hosszan író Financial Times és az International Herald Tribune is elfelejti megemlíteni azt, hogy Abe a háború óta az első nacionalista miniszterelnök, akinek patriotizmusát e lapok hetek óta keményen támadják. Mi ez a „szerénység”? Feledékenység vagy kínos hallgatás, amiért egy „nacionalista” miniszterelnök húzza ki a húsz év óta stagnáló japán gazdaságot a „slamasztikából”, azaz a reménytelennek tűnt stagnálásából?

A szíriai tragédia tanulsága

Bevezető: 

Beigazolódott az, ami kezdettől fogva tudható volt: az Aszad-rendszer alternatívája csak rosszabb lehet - évtizedes polgárháború vagy szektariánus vallási diktatúra

Cikk Front kép - 280x185: 

Az amerikai Time magazin május 20-i számában (nem egy nemzetközileg terjesztett amerikai hetilapot és folyóiratot előre dátumoznak) két elemzés olvasható egymás mellett arról, hogy a Nyugatnak be kellene-e avatkoznia Szíriába vagy sem.

lelőtt gép roncs SzíriábanA két, homlokegyenest ellentétes vélemény egyikét John McCain amerikai szenátor írta, aki beavatkozást sürgetett, a másikat Zbigniew Brzezinski, az igen nagy tekintélyű volt amerikai elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó, aki ellene érvelt. A mai International Herald Tribune-ban egy világszerte ismert egyetemi tanár, Immanuel Wallerstein (egyebek között Az amerikai hatalom hanyatlása: az Egyesült Államok egy kaotikus világban című könyv szerzője) pedig azt írja, a Nyugat akármit tesz, csak veszíthet.

Eltérő kultúrájúak tartottak bemutatót a Rózsadombon

Bevezető: 

Egy olvasónk számolt be arról, hogy kedd délután a II. kerületben közlekedő 11-es busz utasai kaphattak ízelítőt Borsod megye mindennapjaiból.

Cikk Front kép - 280x185: 

buszSokon úgy gondolják, hogy a budai elit kerületekben ismeretlen fogalom az „eltérő kultúrájúakkal” való találkozás. Ez azonban az utóbbi időben már megváltozóban van, tegnap délután például a II. kerületben közlekedő 11-es busz utasai kaphattak ízelítőt Borsod megye mindennapjaiból.

Nagy-Britannia romba dönti a nemzetek fölötti unió álmát

Bevezető: 

A posztmarxista neoliberális Jurassic Park utolsó reménye az Egyesült Európa - alighanem csalódni fognak.

Cikk Front kép - 280x185: 

Valaki elgondolkozott-e már azon  a kibékíthetetlen ellentmondás bűnén, amelyben egy nagyon furcsa hazai ideológiai párosítással létrejött kategóriának tagjai vétkesek?

Mielőtt az ellentmondásra térnénk, jegyezzük meg, a párosítás olyan teljesítmény, hogy arra az egykori szovjet biomatador, Micsurin se lett volna képes. A hazai korcsképződmény tényleg páratlan e világon: a balliberális ideológia ötvözete a washingtoni konszenzus szolgai interpretációjával (az utóbbi az Amerika pénzintézményei által vezérelt globális neoliberális kapitalizmus fedőneve). Máshol e két kategória kibékíthetetlen ellentétet képez, nálunk pedig tökéletesen lefedi egymást.

A Merkel-botrány  

Bevezető: 

A Magyarországra csípőből lövő kancellár a kommunista hatalmi gépezet fogaskereke volt - csak egy újabb tégla a falban.

Cikk Front kép - 280x185: 

A Magyarországra csípőből lövő kancellár a kommunista hatalmi gépezet fogaskereke volt - csak egy újabb tégla a falban.

A rendőrség életidegen vegzálása

Bevezető: 

Bűnözők helyett autósok a célkeresztben - szemben minden európai gyakorlattal

Cikk Front kép - 280x185: 

Külpolitikai jegyzetPintér Sándor – és persze Orbán Viktor – rendőrsége május 10-én 10 ezer forintra büntetett egy 72 éves férfit, amiért a Szeged Plazában lévő parkolóban hagyott kocsija ablakát nem húzta fel. A szeged.hir24.hu szerint a kék Toyota körül több rendőr sürgölődött.

E közben a kormány – amely „persze” 2010-ben két hét alatt állította helyre a közbiztonságot – azt állítja, azért akkora méretű a bűnözés, mert még így sincs elegendő rendőr, noha mindent megtesz minél több akcióba állítására és képzésére.

Ami Hawking bojkottja miatt történik, az a zsidó világ iszonyata

Bevezető: 

„Az antiszemita Stephen Hawking még a saját fenekét sem tudja kitörölni”, „Már most meg kellene döglenie” - üzenték az izraeli lapok a tudósnak.

Cikk Front kép - 280x185: 

Tegnapi jegyzetünkben írtunk arról, hogy Stephen Hawking – a világ legnagyobb kaliberű asztrofizikusa – úgy döntött, nem megy Izraelbe egy ottani monstre találkozóra, ahol ötezren ünnepelnék Simon Peresz 90. születésnapját.

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK

Tartalom átvétel