Távozhat a külügyminiszter
Lemondásra szólította fel a boszniai szerbek egyik vezetője csütörtökön az ország külügyminiszterét, mert az egy hete arra utasította Bosznia ENSZ-képviselőjét, hogy a közgyűlésben szavazza meg a szíriai rezsimet elítélő határozatot.
Nebojsa Radmanovic, a kollektív elnökség szerb tagja csütörtökön felszólította a bosnyák Zlatko Lagumdzija külügyminisztert, hogy nyújtsa be lemondását, mert az ENSZ-nagykövet eligazítása előtt nem konzultált az elnökséggel. Radmanovic azzal vádolta Lagumdziját és Bakir Izetbegovicot, a kollektív elnökség bosnyák tagját - egyben jelenlegi elnökét -, hogy alkotmány- és törvénysértést követtek el, amikor Bosznia álláspontját egyoldalúan kialakították a múlt pénteki ENSZ-közgyűlési szavazás előtt.
Az 1992-től 1995-ig tartó boszniai háborút követően az országot az egykori három szemben álló népcsoport - bosnyákok, szerbek és horvátok - képviselőiből álló elnökség irányítja. A külpolitikát érintő kérdésekben a háromtagú elnökségnek egyhangú döntést kell hoznia.
A szerbek az Oroszországhoz fűződő hosszú távú kapcsolataik miatt külpolitikai kérdésekben gyakran nem értenek egyet a nyugati irányultságú bosnyákokkal és horvátokkal.
Radmanovic arra figyelmeztette a külügyminisztert, hogy amennyiben nem mond le, kénytelenek lesznek felvetni jogi felelősségének a kérdését, és ez "sokkal súlyosabb következményekkel járhat".
mti, barikad.hu
FRISS HÍREK
- 09:52
Gigantikus lottónyeremény az Egyesült Államokban
- 09:40
Kaszával gyilkolta meg a gyanútlan motorost
- 09:35
Szíriát is lerohanhatja az USA?
- 09:09
Moszad és CIA ügynököket kötöttek fel Iránban
- 08:46
Egy kilométer hosszú vasúti légkábelnek kelt lába
- 08:26
Az EU bővítési biztosa megfedte Moldovát
- 08:17
Kokainbáró magángépét használta a Costa Rica-i elnök
- 08:10
Földrengés volt Heves megyében
- 21:58
Motorbaleset Szolnokon
- 21:22
Magyar nő gyilkosát keresik Olaszországban
- 20:44
Úton az ezüst felé a Videoton
- 20:16
NB2-ben ragadhat a Vasas
- 19:38
Ezernyi zarándok látogatott Veszprémbe
- 19:16
Záhonynál nem jó most kamionosnak lenni
- 19:09
Amerikában kezelik a Barca edzőjét
- 18:31
Rakétákat lőtt ki Észak-Korea, a tengerbe csapódtak
- 18:07
Többé nem pénzelhetik külföldről a baloldalt?
- 17:33
Mutyikormány ellen a maffiabaloldal
- 17:07
Lengyelországba kerül a csíksomlyói szobor másolata
- 17:06
Merénylet: 9 halott, 10 rendőrt elraboltak
- 16:29
Holnap újra megázhatunk
- 16:03
Izgalmas lesz a hajrá - a Fradi nyerte az örökrangadót
- 15:52
Rákóczi-emlékmenet Budapesten
- 15:11
Közel százezer tüntető, kevesebb az antifasiszta
- 14:55
Serena Williams negyedik győzelmét arathatja
- 14:48
Webkamera követte: kikelt a fióka
- 14:26
Trafikmutyi-eljárás a drága tankönyveknél is
- 14:09
A magyar virtus
- 13:53
Magyar kalapácsvető világrekord született
- 13:31
Megöltek egy rendőrparancsnokot
- 13:14
Halálra gázoltak egy nőt Gyomaendrődön
- 12:56
4,63 millió forint bírság közúti szabálytalanságért
- 12:34
Fegyveres rablókat fogtak Budapesten
- 12:16
Igazi férfi: mentelmi jog mögé bújik Daher Pierre
- 11:58
Rakétákkal kísérletezett Észak-Korea
- 11:36
Leszakadt egy vaslépcső az uszodában, gyerekek is megsérültek
- 11:24
Tiltott pornográf felvételeket készített egy férfi
- 11:05
A fővárosi önkormányzat kezébe kerülhet a Margitsziget
- 10:46
Egy évre felfüggeszthetik a pártok állami finanszírozását
- 10:27
Terjed a deviáns házasság a világon
- 10:12
Összeütközött két elővárosi vonat
- 09:53
Lövöldözés a cannes-i filmfesztiválon
- 09:17
Ötezer hektáron írtják a szúnyogokat
- 09:01
Tapogatózik a kormány a földgáz árával kapcsolatban
- 08:45
Pusztított a vihar
- 08:20
Az Atlético 14 év után legyőzte a Realt
- 08:02
"Eltussolási kultúra" és "politikai megfélemlítés" Amerikában?
- 21:54
A parlament előtt a legújabb megszorítások
- 21:46
Mosdatja magát az amerikai adóhivatal lemondatott vezetője
- 21:35
Három embert mentettek ki a viharban Balatonőszödnél
- 21:25
Özönvíz szerű esőben győzött a Debrecen
- 20:50
Otthon győzte le a Haladás a Pápát
- 20:41
Halálos gázolás elkövetőjét fogtak el szekszárdi rendőrök
- 20:30
Több térségre másodfokú riasztást adtak ki
- 20:15
Leminősítették Szlovéniát
- 20:04
Örmény lobbi, MSZP, Fidesz: kéz a kézben
- 19:35
Szembementek a Most-Híddal
- 19:25
Megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz
- 19:19
P. Tamásra vallott az egyik tanú a büntetőper első tárgyalásán
- 18:47
Füvet termesztettek otthon - elkapták őket
- 18:41
Devizahiteles nyert pert a bankja ellen!
- 18:11
A TV2-t is megszerezheti a Simicska-Nyerges páros
- 17:46
Helyreigazítani tanította a Jobbik a Népszabadságot
- 17:15
Egy leantiszemitázott ország
- 16:59
Vona Gábor Újfehértón
- 16:31
Nekünk a Balaton a Riviéra
- 16:20
HÖOK: a zárolások ne érintsék a felsőoktatási intézményeket!
- 16:14
Ismét termelői piac Újbudán
- 15:59
Meghalt Jorge Videla egykori argentin diktátor
- 15:51
Az ukrán soviniszták újabb támadásra készülnek a vereckei emlékmű ellen
- 15:27
Egyetlen fa 31 embert ütött agyon
- 15:17
Tiltakoznak a szakszervezetek a Pedagógus Kar létrehozása miatt
- 15:07
Több mint 16 milliós kár a vihar miatt
- 14:53
Portik tagadott, csak a "gyerekeit akarta rendesen felnevelni"
- 14:51
Nemzeti dalok Vári Kovács Péterrel









