2017. 01. 09. 07:06

Tényleg szabadulna a kellemetlen kötvény-biznisztől a Fidesz?

A kormánypárti Magyar Idők információi szerint most épp a közelmúltban történt új hitelminősítői besorolásokkal indokolja majd a Fidesz a letelepedési kötvények kivezetését. Nyilván szó sincs róla, hogy a rengeteg visszaélésre lehetőséget biztosító konstrukció miatt a kabinet további fájó ütéseket lenne kénytelen elszenvedni legerősebb ellenzéki riválisától, a Jobbiktól. Á, dehogy.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter Szabó Tímea párbeszédes (tudjuk, ők már Magyarországot is elhagyták a nevükből - a szerk.) képviselő kérdésére hozakodott elő a kínjába sült magyarázattal, miszerint tavaly többször is kedvezőbb befektetési kategóriába sorolták Magyarországot, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy a kormány áttekintse a komplett állampapírpiacot.

"Az erről készült jelentés 2017 elején kerül a kabinet napirendjére, az esetleges változtatásokról az összegzés alapján születik döntés"

- nyilatkozta Lázár János.

Persze, nagy kapkodásra nem kell számítani, mivel a tárcavezető szerint csak "a teljes helyzet megismerése után" látnak majd neki a konstrukció leépítésének. És mint tudjuk, Isten barmai malmai lassan őrölnek: valamit ki kell találni, honnan pótolja Orbánék pénzéhes holdudvara a kieső bevételt, ami nem lesz egyszerű mutatvány.

Mindenesetre Lázár János nyilatkozata egybecsengeni látszik Varga Mihály közelmúltbéli nyilatkozatával is, miszerint a letelepedési kötvények márciusig piacon maradhatnak, és az idei költségvetés még számol némi bevétellel a kötvényekből.

Volner János: Óriási a nyomás a kormányon

Nem engedi el a letelepedési kötvények megszüntetésének ügyét a Jobbik - mondta a Jobbik frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Amennyiben a fideszes többség el is buktatná az erről szóló alaptörvény-módosító javaslatot, akkor Volner János ígérete szerint újra benyújtják majd, "egészen addig, míg el nem fogadják".