Több helyen tanulhatnak tovább magyarul a kárpátaljai diákok
"Az, hogy a gyerekek ingyen és anyanyelvükön tanulhatnak, bármit megér"
Kárpátalján idén három olyan felsőoktatási intézménybe felvételizhetnek a magyarul érettségizettek, ahol anyanyelvükön tanulhatnak tovább.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karának dékánja, Spenik Sándor az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap pénteki internetes kiadásának nyilatkozva elmondta: egyelőre nincs okuk panaszra a felvételre jelentkezőket illetően, számuk megfelel a korábbi évek átlagának. Hozzátette: a tapasztalat az, hogy a nagy roham a harmadik héten várható, ugyanis július végéig a diákoknak mindenképpen be kell nyújtaniuk a papírokat. Hangsúlyozta: bíznak benne, hogy a felvételizők a magyar kart választják, hiszen ott komoly lehetőségek várják őket.
Elmondása szerint az idén – a magyar nyelv és irodalom szak után – magyar történelem és európai integrációs szakon is megnyílt a levelező tagozat, amelyen öt költségtérítéses hely van azok számára, akik a tanulás mellett dolgozni is szeretnének. A Munkácsi Állami Egyetem Humán-pedagógiai Kollégiumának tanítói szakára magyar felvételizők jelentkezését is várják. Tyahur László, az intézmény igazgatóhelyettese a lapnak kifejtette: a tanítói szakon működő magyar csoportba akár 35 jelentkezőt is felvehetnek, egy részüket államilag finanszírozott képzésre.
A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felvételi bizottságának titkára, Buda Zsuzsanna az újság érdeklődésére elmondta, hogy az intézményben az idén újraindították a tanítói szakot. Ugyanakkor közölte, hogy egyelőre nincsenek megelégedve a főiskolára jelentkezők számával. Buda Zsuzsanna szerint mindenképpen érdemes a magyar főiskolára jelentkezni, mert – mint fogalmazott – az, hogy a gyerekek ingyen és anyanyelvükön tanulhatnak, bármit megér.
A karpatalja.ma kárpátaljai hírportál pénteken arról számolt be, hogy a beregszászi főiskola vezetése úgy döntött, azok a diákok, akiket az intézményben a következő tanévben nappali tagozatra vesznek fel, és beiratkoznak az első évfolyamra, de emellett a felsőoktatási intézmény valamely más szakán levelező képzésre is jelentkeztek és felvették őket, a levelező tagozaton is ingyenesen tanulhatnak. Így a beregszászi főiskolát választók egyszerre két szakon szerezhetnek felsőfokú végzettséget anyanyelvükön, térítésmentes képzési formában.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 07:36
Bebiztosítják a trafikokat
- 07:20
Rendőr mentett ki egy sofőrt az égő autójából Budapesten
- 07:17
Repülőgépeket venne az állam
- 21:54
Leállították az űrteleszkópot
- 21:29
Újabb kémiai szúnyogirtás lesz a Balatonnál
- 21:17
Kissé gyengült estére a forint
- 20:54
Aszad megfenyegette Európát
- 20:39
Tömegesen szoptattak Koppenhágában
- 20:15
Áder János megvendégelte az Attractiont
- 19:55
Hamász: a Hezbollahnak inkább Izrael ellen kellene harcolnia
- 19:30
A kocsmatöltelék apa esete a kanadai indiánokkal
- 19:24
Gázosítja buszflottáját a Tisza Volán
- 19:00
Vámosszabadi vezetése is tiltakozik a menekülttábor ellen
- 18:50
Csak a szokásos: nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- 18:26
Márton Anna hatodik lett a vívó EB-n
- 18:14
Ezer ingatlant osztanak szét az önkormányzatok közt
- 17:54
Ismét teljes vonalon közlekednek a 4-es és 6-os villamosok
- 17:18
A török kormány a hadsereg bevetésével fenyeget
- 16:52
Csődeljárást kért maga ellen egy eladósodott település
- 16:43
Már csak 11 hónapig vagyunk Magyarország! (Videó)
- 16:23
Zuhanóban Obama népszerűsége
- 16:07
Hiába tiltották el dopping miatt, máris versenyezhet az úszó
- 15:46
Túl jó volt a bor, ezért betiltották
- 15:32
Három afrikai válogatott ellen folytat eljárást a FIFA
- 15:20
Napforduló Árpád földjén - hagyományőrző ünnepség
- 15:06
400 milliót kapott a dohánygyártó cég
- 14:53
Rajzpályázatot hirdet a Jobbik IT
- 14:44
Németország ismét más ország belügyeibe avatkozik be
- 14:29
Ángyán: Kilépek a Fideszből! (Videó)
- 14:29
Szabadnapos határrendészek buktatták le a zsiványt
- 14:08
Napi kocka: kínai gép a világ élén
- 13:45
Napi MÁV: jelentős késések a forgalomban
- 13:23
Szerdán nyithatják meg a Margitsziget egy részét
- 13:01
Három év alatt sem tett rendet a Fidesz - percről percre
- 12:52
A harmadik kalapban a magyarok
- 12:25
Embertelen körülmények között éltek a szíriai magyar túszok
- 12:14
Jobbik: populizmussal párosul a kormány újabb adóemelése
- 11:42
Pintér elismerte a Jobbiknak: szakszerűtlen volt a rendőrség
- 11:34
Hőségriadó!
- 11:26
Tolnában is bontják a védműveket
- 11:07
Hiánycikk lehet Debrecenben a cigi
- 11:01
Rendezné a Jobbik a vagyonőrök helyzetét
- 10:55
Az Egyesült Államok is demográfiai lejtőre került
- 10:47
A muzulmán világ az ellenségei örömére széttépi magát
- 10:42
Közpénzből fizette magánügyvédeit az MSZP-elnök
- 10:20
A vasúti építkezés húzza felfelé az építőipart
- 10:17
Szájzárbírságról dönthet a parlament
- 10:17
Băsescu szerint a nacionalizmus miatt nem fejlődik Székelyföld
- 09:50
Az élettársaknak nem lesz közös tulajdona
- 09:40
Magyar zarándokhelyet szeretne Kína
- 09:31
Távozik Füzes Oszkár
- 09:27
Ismét végig járható a 2-es főút
- 09:21
Megtalálták az eltűnt kisfiút!
- 09:20
Amerikai rapper nyúlta le az Omega slágerét
- 09:16
Már nincs kómában a mészárlás egyik áldozata
- 09:15
400 milliós álomszerződést kapott a magyar csoport
- 09:03
Amerika földön, tengeren, levegőben és a kibertérben is kémkedik
- 08:38
Megtalálták a Tárnokról eltűnt fiút
- 08:29
Lemondott a miniszterelnök!
- 07:35
Többe kerülnek a viharok, mint a Duna áradása
- 07:26
Kedden folytatódik a vörösiszap-katasztrófa tárgyalása
- 07:08
Leépítenek a franciák a Dunamenti Erőműben
- 21:55
Ezrek tüntettek a kormány ellen
- 21:52
Hetedik állampolgárságot kér Gérard Depardieu
- 21:31
Rákóczi ma is üzen a magyarságnak
- 21:11
Aranyérmesek a senior kézisek
- 20:53
A világörökség része lehet az Etna vulkán
- 20:30
Újabb tüntetést szervezhetnek a debreceni menekültek miatt
- 20:11
A vádak ellenére marad az IMF vezér volt kabinetfőnöke
- 19:52
A személyzet és a vendégek is menekültek a tűz elől
- 19:34
Murray legyőzte a címvédő Cilicet a döntőben
- 19:12
Cameron szerint a szíriai elnöknek távoznia kell
- 18:51
Megünnepelték Tyereskova űrrepülésének évfordulóját
- 18:32
Bronz és tizedik helyezés az öttusa versenyen
- 18:13
Halállal végződött a családi viszály








Pörzse Sándor: A gát két oldalán