Verekedéssel ért véget a szír ellenzék tanácskozása
Homályos megállapodásokkal, a kurdok kivonulásával és egy kis verekedéssel ért véget kedd éjjel a szíriai ellenzéki csoportok kétnapos kairói tanácskozása. Ez minden bizonnyal csalódást okoz a nyugati vezetőknek, akik egységes ellenzéki frontot szeretnének látni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben.
Két dokumentum született a tanácskozáson. Az egyik általános elveket tartalmaz arról, hogy mit kell tenni a reménybeli politikai átmeneti időszakban. A küldöttek elvben megállapodtak abban, hogy támogatják a felkelők Szabad Szíriai Hadseregét, az uralkodó Baasz Párt feloszlatását, valamint hogy kizárják az átmeneti időszak irányításából Aszadot és a jelenlegi hatalom magas rangú vezetőit, mindazokat, akiknek "vér tapad a kezéhez". Ideiglenes parlamentet, átmeneti kormányt kell létrehozni, és ki kell vizsgálni a szíriai nép ellen elkövetett bűnöket, mint például a tömeggyilkosságokat és a politikai foglyok bebörtönzését - szögezték le.
A másik dokumentum az Aszad-rezsim utáni társadalmi berendezkedés alapjait vázolja fel. Szíriának "plurális, demokratikus polgári demokráciának" kell lennie - írták. Viszont nem tudtak megállapodni sok más kérdésben, mint például abban, hogy a harcok megállítása céljából kérjenek-e külföldi katonai beavatkozást, vagy hogy a vallásnak milyen szerepe legyen a leendő államban. Sokszor még ugyanannak a csoportnak a tagjai sem értettek egyet egymással. Nem tudtak megalakítani egy olyan testületet, amely képviselné mindannyiukat.
Mintegy 250 küldött vett részt a tanácskozáson. Az AP helyszíni tudósítója által megkérdezett résztvevők nyilatkozataiból kiderült, hogy a záródokumentumokba szándékosan nem vettek bele olyan ügyeket, amelyekben éles ellentétek vannak a küldöttek között, és amelyek megakadályozták, hogy közös frontot alakítsanak. "Ha nem tudunk egységesek lenni, az lesz a legnagyobb ajándék a hatalomnak" - jelentette ki az egyik küldött. "Ez nagyon szomorú, rossz fényt vet minden részvevőre, és demoralizálni fogja a tüntetőket a városokban" - mondta egy másik.
Az ellentétek egyik fő törésvonala a két legnagyobb szervezet között húzódik, amelyek nem bíznak egymásban. A Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) azzal vádolja a Nemzeti Koordinációs Testületet (NKT), hogy túl közel áll a hatalomhoz, az NKT viszont azzal az SZNT-t, hogy a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom és a nyugati hatalmak bábja.
Az egység kialakítását az is akadályozta, hogy a kurdok felháborodottan és látványosan, kiabálva kivonultak a tanácskozásról, így tiltakozva amiatt, hogy a záródokumentumokból kihagyták a nemzetiség elismerését. Kivonulásukkor több résztvevő egymásnak esett a szállodai konferenciateremben. Közben a hotel személyzete igyekezett eltávolítani a székeket és az asztalokat a verekedők környezetéből.
"Nem veszünk részt a konferencián, és ez az utolsó szavunk. Mi egy nép vagyunk saját nyelvvel és vallással, ezektől leszünk egy nép" - jelentette ki Morsed Masúk, a kurdok csoportjának egyik vezetője. Egyesek szerint a tévékamerák előtti kivonulás színpadias volt, a kurdok így akarták felhívni magukra a figyelmet.
Ez volt az első eset, hogy az Arab Liga adott helyet a szíriai ellenzék párbeszédének. A konferencián több arab ország is képviseltette magát miniszteri szinten.
Nabíl el-Arabi, a pánarab szervezet főtitkára a tanácskozás kezdetén kijelentette, hogy a szíriai átmenetről a hét végén Genfben elfogadott elvi megállapodás elmarad az arab országok várakozásaitól. Felszólította a tanácskozás résztvevőit, hogy számolják fel megosztottságukat. A szíriai fegyveres felkelőcsoportok bojkottálták a tanácskozást. Azt kifogásolták, hogy annak résztvevői elutasítják a külföldi beavatkozás gondolatát, illetve nem foglalkoznak a nemzetközi közösség oltalma alatt létrehozandó ütközőövezetek, a humanitárius folyosók és a légtérzár létrehozásának, valamint a felkelők felfegyverzésének kérdésével.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 14:52
Magyar diák sikere az ISEF nemzetközi innovációs versenyen
- 14:38
Zsiráfborjú született a budapesti állatkertben
- 14:29
Harmincmillió forint értékű csempészcigaretta lapult a kisbuszban
- 14:15
Jobbik: Fokozatos béremelésre van szükség az egészségügyben
- 14:00
„Tudnál adni egy kis pénzt és cigit?” – Őrizetben a lejmolóból lett rabló
- 13:41
Észak-Korea tovább provokál – megint kilőttek egy rakétát
- 13:36
Elkerülik Ciprust a turisták
- 13:09
Halálos motorbaleset Gödöllőnél
- 12:54
Képes beszámoló a csíksomlyói búcsúról
- 12:36
Időzített bomba ketyeg a kínai bankokban?
- 12:18
Tűz pusztított egy tízemeletes ház szemétledobójában
- 11:46
Csökkent az élelmiszerek forgalma
- 11:29
Szíria megunta a provokációt - rakétákat irányzott Izraelre
- 11:03
Motorosok ütköztek frontálisan Ómassán
- 10:44
Jó az idei halszaporulat a Tisza-tavon
- 10:26
ByeAlex tízedik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon
- 10:17
Pünkösdi hagyományok
- 09:52
Gigantikus lottónyeremény az Egyesült Államokban
- 09:40
Kaszával gyilkolta meg a gyanútlan motorost
- 09:35
Szíriát is lerohanhatja az USA?
- 09:09
Moszad és CIA ügynököket kötöttek fel Iránban
- 08:46
Egy kilométer hosszú vasúti légkábelnek kelt lába
- 08:26
Az EU bővítési biztosa megfedte Moldovát
- 08:17
Kokainbáró magángépét használta a Costa Rica-i elnök
- 08:10
Földrengés volt Heves megyében
- 21:58
Motorbaleset Szolnokon
- 21:22
Magyar nő gyilkosát keresik Olaszországban
- 20:44
Úton az ezüst felé a Videoton
- 20:16
NB2-ben ragadhat a Vasas
- 19:38
Ezernyi zarándok látogatott Veszprémbe
- 19:16
Záhonynál nem jó most kamionosnak lenni
- 19:09
Amerikában kezelik a Barca edzőjét
- 18:31
Rakétákat lőtt ki Észak-Korea, a tengerbe csapódtak
- 18:07
Többé nem pénzelhetik külföldről a baloldalt?
- 17:33
Mutyikormány ellen a maffiabaloldal
- 17:07
Lengyelországba kerül a csíksomlyói szobor másolata
- 17:06
Merénylet: 9 halott, 10 rendőrt elraboltak
- 16:29
Holnap újra megázhatunk
- 16:03
Izgalmas lesz a hajrá - a Fradi nyerte az örökrangadót
- 15:52
Rákóczi-emlékmenet Budapesten
- 15:11
Közel százezer tüntető, kevesebb az antifasiszta
- 14:55
Serena Williams negyedik győzelmét arathatja
- 14:48
Webkamera követte: kikelt a fióka
- 14:26
Trafikmutyi-eljárás a drága tankönyveknél is
- 14:09
A magyar virtus
- 13:53
Magyar kalapácsvető világrekord született
- 13:31
Megöltek egy rendőrparancsnokot
- 13:14
Halálra gázoltak egy nőt Gyomaendrődön
- 12:56
4,63 millió forint bírság közúti szabálytalanságért
- 12:34
Fegyveres rablókat fogtak Budapesten
- 12:16
Igazi férfi: mentelmi jog mögé bújik Daher Pierre
- 11:58
Rakétákkal kísérletezett Észak-Korea
- 11:36
Leszakadt egy vaslépcső az uszodában, gyerekek is megsérültek
- 11:24
Tiltott pornográf felvételeket készített egy férfi
- 11:05
A fővárosi önkormányzat kezébe kerülhet a Margitsziget
- 10:46
Egy évre felfüggeszthetik a pártok állami finanszírozását
- 10:27
Terjed a deviáns házasság a világon
- 10:12
Összeütközött két elővárosi vonat
- 09:53
Lövöldözés a cannes-i filmfesztiválon
- 09:17
Ötezer hektáron írtják a szúnyogokat
- 09:01
Tapogatózik a kormány a földgáz árával kapcsolatban
- 08:45
Pusztított a vihar
- 08:20
Az Atlético 14 év után legyőzte a Realt
- 08:02
"Eltussolási kultúra" és "politikai megfélemlítés" Amerikában?
- 21:54
A parlament előtt a legújabb megszorítások
- 21:46
Mosdatja magát az amerikai adóhivatal lemondatott vezetője
- 21:35
Három embert mentettek ki a viharban Balatonőszödnél
- 21:25
Özönvíz szerű esőben győzött a Debrecen
- 20:50
Otthon győzte le a Haladás a Pápát
- 20:41
Halálos gázolás elkövetőjét fogtak el szekszárdi rendőrök
- 20:30
Több térségre másodfokú riasztást adtak ki
- 20:15
Leminősítették Szlovéniát
- 20:04
Örmény lobbi, MSZP, Fidesz: kéz a kézben
- 19:35
Szembementek a Most-Híddal
- 19:25
Megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz









