Vona: karaktergyilkos kampány folyik a Jobbik ellen
Vona Gábor szerint egy karaktergyilkos kampány folyik a Jobbik ellen, amelynek Szegedi Csanád volt az első vezéráldozata.
Vona Gábor szerint egy karaktergyilkos kampány folyik a Jobbik ellen, amelynek Szegedi Csanád volt az első vezéráldozata. A Jobbik elnöke ezt a Csonkatoronyért napok nevű rendezvényen mondta, melynek vendégeként beszélt még a Jobbik programjáról, a nemzeti radikális párt növekvő támogatottságáról, a halálbűntetésről és az EU-ból való kilépésünk szükségességéről.
Negyedik alkalommal szervezte a Bács-Kiskun megyei Jobbik a már hagyományosnak mondható Csonkatoronyért napokat és Pörköltfőző versenyt. Az idő egész nap kegyes volt, az Ismerős Arcok koncert végén azonban lecsapott a Magyarok Istene!
Az idei három napos rendezvény is tökéletesen indult. Sok baráti társaság látogatott ki már a pénteki nap folyamán a Soltszentimrétől nem messze található Csonkatoronyhoz. A táborépítést könnyítette Vesztergám Miklós tárogatóművész csodálatos játéka, fellépett még Szabó István énekes, valamint Szabó Andrea Asharti musical énekes. A vendégeket Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője köszöntötte.
A szombati nap időjárását tekintve nem tévedtek az időjósok. A negyven fok, az bizony negyven fok. A szervezők egész nap gondoskodtak arról, hogy mindenki jól érezze magát a forróság ellenére. Párakaput állítottak fel és mélyről jövő kútvíz csillapította a szomjúságot. Már kora délelőtt finom pörköltillat kerítette hatalmába a soltszentimrei határt, nem lehetett egyszerű a munka a környékbeli gazdáknak. A húst a szervezők biztosították, minden egyébről a baráti társaságoknak kellett gondoskodniuk. A nagyszínpadon egész nap zajlottak a programok.
Az asztali áldást Szabó Attila erdélyi református lelkész mondta el, majd mindenki megkóstolhatta az órákon át rotyogó pörköltet. Közhely, de nem volt egyszerű dolga a zsűrinek. Nemcsak azért, mert csupa remekműveket kellett megkóstolniuk, hanem mert ebből volt kb. 40 féle étel. A végeredmény ezért is született meg nehezen. Az ebéd alatt a Téglás zenekar Pribojszki Ferenc cimbalmos közreműködésével szórakoztatta a népes vendégsereget, majd fellépett a Fülöpszállási Néptánc együttes is.
A szervezők elmondták, hogy évek óta szerették volna vendégül látni a Jobbik elnökét, azonban erre csak idén kerülhetett sor. Vona Gábor pártelnök már órákkal korábban megérkezett feleségével. Ezekben a napokban több olyan kérdés is megfogalmazódik egy átlag Jobbik szavazóban, amelyre itt kellett választ kapniuk. A közel egyórás beszélgetés alatt szó volt Szegedi Csanád kilépéséről, valamint arról is, hogy erre az ügyre miként reagált a balliberális média és a Jobbik elnöksége.

Érintették a földtörvényt, a munkanélküliséget, a honvédelmet, az IMF-vel való szükségtelen szerződést, az államadósság kérdését. A fórum hangulatú beszélgetésen a legtöbb szó az Európai Unió és Magyarország kapcsolatáról esett. Vona Gábor kifejtette, hogy véleménye szerint több káros hatása van az EU-nak, ha belül vagyunk, mintha kívül lennénk. A Jobbik a keleti nyitást támogatja Oroszország és Törökország felé.
A magyar Országgyűlésben lévő állapotokról elmondta, hogy „többarcú egypártrendszer van”, amiben a Fidesz eljátssza a demokrácia látszatát, miközben a maga kénye kedve szerint hoz döntéseket, és sokszor nem mérlegeli, hogy ez mennyire káros az országnak. A délután folyamán tartották a Jobbik IT megyei találkozóját, ahol előadást tartott Murányi Levente országgyűlési képviselő, de részt vett a programon Farkas Gergely a Jobbik frakcióigazgatója is.
Mire a nap is lement már minden tökéletes volt ahhoz, hogy elkezdődjön az Ismerős Arcok koncertje. Az időjárás előrejelzések alapján vihar közeledett, ezért a szervezők percenként nézték a radarképet, amely eleinte bíztatónak mutatkozott, de később nyilvánvalóvá vált, hogy itt nagy zápor lesz. Miközben a koncert zajlott és megszólaltak az ismert slágerek mellett az új album dalai is, villámok jelezték, hogy percek vannak hátra. A technikusok is jobbnak látták, ha felkészülnek az azonnali cselekvésre, hiszen itt minden másodperc fontos.
Leesett az első esőcsepp, megszólalt az utolsó dal.
„Annyi mindent kéne még elmondanom…”- Nyerges Attilával együtt énekelt a közönség, összeölelkezve, érezve, hogy valóban igaz az utolsó sor is a dalban.
„Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk,
Mi egy vérből valók vagyunk!”
Ez a nap erről szólt, nem másról. Nem volt itt senki ellenség, elégedetlen, háborgó, piros lufit lóbáló, virsliért szavazatát adó ember. Ez a nap a barátságról, az ismerkedésről, az összetartozásról szólt, és arról, hogy kiálljunk magunkért szem előtt tartva azt a mondatot, amely egész nap ott lengett a nagyszínpadon, figyelmeztetve a veszélyre: A MAGYAR FÖLD NEM ELADÓ!!!
Fotók: kecskemetjobbik.hu
Céell
FRISS HÍREK
- 14:56
Zuhanó öngyilkos ölte meg a hétéves kislányt
- 14:54
A meleg "szülők" miatt betiltották az anyák napját egy iskolában
- 14:50
Hétvégén legyen nálunk esernyő
- 14:40
Meghalt a Nyócker írója
- 14:29
Megdönthetetlen bizonyíték az ároktői cigányok ügyében?
- 14:22
Nyújtson valódi megoldást a magáncsőd intézménye
- 14:21
Nem csak megélni, de meghalni is luxus
- 14:18
Fellép az MLM-es biztosítások ellen a PSZÁF
- 14:09
Ráomlott a fal a soproni óvodásokra
- 13:50
Az utolsó Árpád-házi halála
- 13:49
Balázs József válaszolt Vona Gábornak
- 13:37
Bombákat találtak a kaposvári cukorgyárban
- 13:20
Tüntetést szervez Kolozsvárra a református egyház
- 13:00
Veszélyes bűnözőt fogtak el Kazincbarcikán
- 12:43
Itt van Antal Nimród Metallica koncertfilmjének előzetese
- 12:24
Álorvost fogtak Szabolcsban
- 12:19
Ismét gyűlölködik az Amnesty International
- 12:17
Erőss Zsolt és Kiss Péter örökre a hegy fogságában maradt
- 12:15
Megjelent a Kárpátia második videóklipje
- 12:08
Angela Merkelt kitüntette az Európai Rabbik Konferenciája
- 12:00
Napirenden a Hezbollah terrorszervezetnek nyilvánítása
- 11:35
Offshore-botrányba keveredett a Raiffeisen vezérigazgatója
- 11:18
Belehalt a bántalmazásokba egy 9 hónapos csecsemő Sarkadon
- 11:11
Thriller miatt büntették az RTL Klubot
- 11:04
Izraeli főparancsnok: "Nagyon gyorsan egy háborúban találhatjuk magunkat"
- 10:43
Új adót emleget Orbán
- 10:33
Trianonra emlékezik a világ magyarsága
- 10:32
Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- 10:25
Rasszistázás és naivság a vitanapon
- 10:21
Az összes trafiknyertes megkötötte szerződését
- 10:17
Kulcsár Gergely és Mirkóczki Ádám Debrecenben
- 10:01
Elkészült az első szegedi magyar-cseh troli kocsiszekrénye
- 10:00
Magyar hegymászók a halálzónában
- 09:57
A déli hunok fővárosának megalapítására emlékeznek Kínában
- 09:36
Piramisjáték a Szegedi Tudományegyetemen?
- 09:36
2400-ért lehet óriáskerekezni az Erzsébet téren
- 09:22
A hét sajtóközleménye: retteghet a KDNP!
- 09:03
Lángokba borították Svédországot a bevándorlók (videóval)
- 08:44
Mellbe szúrt egy FBI-ügynököt a bostoni merénylő barátja
- 08:38
A szennyvízszippantásról és a diktatúrákról tárgyal a T. Ház
- 08:20
Megtalálták az őszödi beszéd kiszivárogtatóit? (Frissítve)
- 07:53
Több ezer barlangrajzot fedeztek fel Mexikóban
- 07:31
Az eddigi legsúlyosabb szankciókat jelentették be Irán ellen
- 07:17
Titkos Hajdú-Bét dossziékat vizsgálna Wittner Mária
- 07:06
Drágul a benzin és a gázolaj
- 21:32
Akciósan árulták a lopott tűzifát
- 21:16
Népszavazhatunk a kötelező gépírásoktatás bevezetéséről
- 20:56
Leleplezték a CIA tikos repülőjáratait
- 20:38
Elmarad a romániai kamionos sztrájk
- 20:31
Vona Gábor: Lesz elszámoltatás, közbiztonság és munkahely
- 20:13
Gyöngyöspatán már ágyúval lőnek (Videó)
- 20:04
Válasz az ámokfutásra: keresztény nők a Femen ellen
- 20:03
A földigiliszták védhetik meg a kerteket a káros csigáktól
- 19:49
Terrortámadás Londonban?
- 19:44
Kerry figyelmeztette a szíriai elnököt
- 19:31
Ismét randalíroztak a bevándorlók a svéd fővárosban
- 19:12
Újabb brutális sorozatgyilkost engednek szabadon
- 19:11
A serpák jelenthetik az utolsó szalmaszálat Erősséknek
- 18:55
Újabb két rendőr úszta meg a felelőségre vonást
- 18:39
A palesztinok többsége már elmenekült Szíriából
- 18:11
45 millió forint közpénzből rendezhet roma filmet Győzike
- 17:55
Duna-ügyben továbbra is papírtigris-kormányunk van
- 17:38
Élénkül az ingatlanforgalom a Balatonnál
- 17:25
Kerékpárrablásért hat év börtönt kapott egy rejtett tartalék
- 17:05
Felkel a mi napunk - Holnap jelenik meg a legfrissebb Bar!kád
- 16:54
Az izlandiak többsége ellenzi az EU-csatlakozást
- 16:35
Esős, hideg időnk lesz holnap
- 16:28
Négymeccses eltiltást kapott Dzsudzsák Balázs
- 16:24
Újabb csecsen terroristával végzett az FBI?
- 16:04
Coming outolt Vona: ezt ábrázolja a tetoválása
- 15:59
Gaudi-Nagy Tamás a KISZ vagyon szétrablásáról
- 15:50
Kizárta az UEFA a román klubot
- 15:37
Megfőnek a tűzoltók az új ruhában
- 15:27
Előzetesben a debreceni késelő
- 15:15
Csak a Jobbik utasította el a rendőrkapitányi beszámolót









