2011. 07. 14. 08:29

Ősi árkok és csatornák

A mai Magyarország területén az elmúlt húsz év során feltárult néhány ősi, még a korai Árpád-korban kialakított csatornarendszer maradványa. Az  öntözőrendszerek alapos kutatása és a vízgazdálkodás mesterségének gyökerei azonban kevésbé kutatottak idehaza, főleg az akadémiai körökben. Jelen cikkünkben az öntözőrendszerek, korai ókori működésére hívjuk fel olvasóink figyelmet.

Az Árpád-kor leletei

Az elmúlt években csak néhány olyan tanulmány látott napvilágot, melyben megismerkedhetünk az Árpád-kor vízgazdálkodásával. Még az 1990-es években a Rábaközben végzett terepmunkák alatt régi árkokra lettek figyelmesek a szakemberek. A helyszíni vizsgálatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy azok eredetileg összefüggő csatornahálózat részei lehettek, sőt a Tóköznek nevezett részen még mesterséges tavak hálózatára is fény derült. A csatornák szélessége 2-3 métertől 25-30 éterig terjedt, mélységük pedig fél métertől 4 méterig. A kutatók szerint ez a rendszer egészen a késő középkorig fennállt és azokat rendszeresen karbantartották, sőt a partvonalakban még lépcsőket is vájtak, hogy könnyen lehessen lejutni a folyómederbe. Hasonló leletek előkerültek a Duna alföldi szakaszán, a Tisza-folyónál, valamint a Kőrösök völgyében is, ami azt bizonyítja, hogy a Kárpát-medencében sűrű csatornahálózat létezett. Nemcsak a régészeti leletek bizonyítják a magyarság fejlett vízgazdálkodási rendszerét, hanem a korabeli dokumentumok is, hiszen a latin nyelvű iratokban majdnem kétszáz halastóról esik szó! 1000 és 1200 között szereplő 115 határleírásban 46 esetben szerepel az árok szó, ráadásul azokon nem pusztán egyetlen csatornát, hanem egy összefüggő öntözőrendszert értettek.

Etimológia

A nyelvészek között egyetértés alakult ki azzal kapcsolatban, hogy az árok szó türk eredetű lehet. Az eddigi magyarázat szerint a Kr. u. 6. századtól megerősödő belső-ázsiai néptől terjedt volna el ez a műveltségi szó mind a magyarokhoz, mind a mongolokhoz. Az alapos nyelvészeti kutatásnál azt a szempontot is figyelembe kellene venni, hogy az alább említett ősi csatornáknak már a Kr. e. 2. évezred végén is lehetett neve, hiszen a gondosan megtervezett és működtetett rendszereknek általában nevük is volt. Elképzelhető, hogy az árok már jóval korábban ismert volt? Jó lenne egy vízgazdálkodással kapcsolatos vizsgálatot is lefolytatni a hatalmas eurázsiai térségben, vallatóra fogni az ősi feliratokat, hogy megtudjuk, a trkök csak átvették, vagy tényleg a névadói lehettek az árok szónak. Azerbajdzsánban egyébként egyedi álláspontot alakítottak ki a történészek, néhányan úgy vélik, hogy az ‘ark’ vagyis nyíltszini csatorna szó hun eredetű, hiszen olyanokról sok szó esik a korabeli kaukázusi forrásokban.

Horezm csatornái

A világ több pontján valószínűleg először a folyópartok közvetlen közelében úgynevezett „kairói rendszerek” alakultak ki, vagyis az állandó lakosság a folyóvizek melletti ártéren gazdálkodott, hiszen ott elegendő nedvesség állt rendelkezésre a gabonák és egyéb kultúrnövények termesztéséhez. Ilyen megoldásokat a Kr. e. 3. évezredben több helyen, így Egyiptomban és Közép-Ázsiában is használtak. A két világháború között Szergej Tolsztov elég sok ősi öntözőrendszer nyomát találta meg a közép-ázsiai sivatagos területeken. Az orosz kutató úgy vélte, hogy a Kr. e. 2. évezred végén olyan változások következhettek be, hogy már nem volt elegendő a fenti gazdálkodási forma. A feltárások azt valószínűsítették, hogy akkoriban megélénkült a városalapítási kedv és a Szír-Darja és az Amu-Darja között települések sora létesült. Azokat már öntözőcsatornákkal kellett összekötni, hogy minden település friss ivóvízhez jusson.  

Mosdók és kutak rendszere

Az Indus-völgyi civilizáció egyik nagyvárosában, a Kr. e. 3. évezred közepén virágzó Mohendzso Daroban már fejlett vízelvezető rendszerek működtek, amivel ezt a 35 ezer lakosú várost el tudták látni friss vízzel, de gondoskodtak a szennyvizek higiénikus elvezetéséről, a városok utcái alatt, fedett rendszerben vezették el. A város központjában állt a központi kút, ahonnan bárki vizet meríthetett. A másik két nagy településen, Harappában és Rakhigarhiban a régészek megtalálták az eddig legelső higiéniai rendszer nyomait, kiderült, hogy a bronzkorban már ismerték a vízöblítős vécét!  A házak folyamatos vízellátását közvetlenül a kutakból oldották meg és elkülönülten kezelték a tiszta vizet a szennyvíztől. Ez a vívmány majd csak a modern kori Európában jelenik meg, addig a nyugati nagyvárosokban az ablakokból öntötték az utcára a fekáliát, rettenetes járványokat idézve elő.

Kaukázus és a nyugati hatás

A szkíta államok közül kiemelkedett Urartu, mely a Kr. e. 9. században virágzó állam volt a Mezopotámia északi területén. A régészeti feltárások igazolták, hogy ebben az ókori államban fejlett csatornarendszer működött, sőt néhányan azt is feltételezik, hogy éppen onnan –etruszk közvetítéssel – ért el ez a technológia nyugatra, melyet a hazai könyvek a rómaiak találmányának neveznek. Vergilius hagyománya szerint a trójaiak Kisázsiából menekültek és hosszú bolyongás után megtelepedtek az itáliai félszigeten. Később királyságot alapítottak Róma környékén. Az etruszk örökséget, például a fejlett építészeti tudást átvették a rómaiak, akik valóban mesteri műveket alkottak uralmuk jó hatszáz éve alatt.

Míg a Római Birodalom egykori területein a kora középkortól elfelejtődtek a régi civilizációs vívmányok, addig a Kaukázusban és a hozzá közeli Elő-Ázsiában és Mezopotámiában a nagy lélekszámú városokban is a történelmi korokon át végigkövethetjük a fedett vízelvezető csatornák működését, melyek elkülönülten kezelték az ivóvizet és a szennyvizet. Még az eldugott kis kaukázusi falvakban, így az azerbajdzsáni Lahidzsban máig működik a régi, jól bevált vízelvezető rendszer.

OB - barikad.hu