2015. 10. 24. 20:46

1956-2006: a szabadságharcok végül mindig győznek

1956 és 2006 egy tőről fakadt: a magyar nemzet szabadságvágya a tettekben is megnyilvánult, bátrak és elszántak szembeszálltak az elnyomókkal. Mindkettőt leverték, de a nemzet szabadság iránti vágyát megtörni nem lehetett sem 59, sem pedig 9 éve. A szabadságharcok végül mindig győznek. 

A Magyar Rádiónál a mostani évforduló alkalmával, fiaimmal részt vettem a hang és képdokumentumokkal illusztrált történelmi sétán tovább erősödött a két esemény közötti párhuzam. 56'-ban a Rádióban akarták a nép szabadság iránti követeléseit beolvastatni, 2006-ban az MTV-ben, ezt mindkét helyen megtagadták és erőszakot alkalmaztak a tüntetőkkel szemben, mindkét összecsapás a tüntetők győzelmével végződött. '56-ban azonban magasabbra lobbant az ellenállás lángja és a bátrak fegyverre keltek, s pár napig győztek, 2006-ban a gyurcsányi terrorgépezettel szemben nem bontakozott ki a politikai ellenállás talaján országos fegyveres ellenállás, csupán néhány utcai harc (pl. Blaha Lujza téri csata, Deák téri harckocsis roham, Ferenciek téri barikád) erejéig mutatta meg a nép az ellenállás erejét.
 
Fontos, hogy ezen a napon megemlékezzünk a bátrakról, a hősökről: maréknyi elszánt magyar fiatal a világ akkori leghatalmasabb hadseregét tudta legyőzni. Követendő példaként kell rájuk tekintenünk. A győzelem után jött a politika árulása: Kádár-Apró-Dögei, és Biszkuék a Vörös Hadsereg szuronyai élén visszahozták a diktatúrát, az alávetettséget és az önrendelkezéstől való megfosztottságot. 
 
Fontos, hogy az árulókat is számon tartsuk és megbüntessük, mert sajnos a történelem azt igazolja, hogy mindig akadnak olyanok, akik saját nemzetüket idegen érdekeknek szolgáltatják ki. Az árulók még mindig szabadlábon, Biszku pere újra indult, a többieké meg sehol...
 
De azok is sorra kell kerüljenek, akik 1990-ig, majd pedig a rendszerváltásnak hazudott gengszterváltás után követtek el nemzetellenes bűnöket. Tehát a privatizátorok, a földrablók és a hazánkat megint függésbe taszítók. És persze a 2006-os szemkilövetők is. 
 
Gergényi és néhány - közel sem az összes - rendőrvezető ítélete a jövő héten várható (október 29. 9 óra Fő u. 70-77.), eleve nem terrorcselekmény a vád, senki ne lepődjön meg majd annak enyheségén... Gyurcsányt, a rendőrterror kulcsszereplőjét az ügyészség nem merte megvádolni. Minket nemzeti jogvédőket az ügyészség és bíróság közösen akadályozott meg abban, hogy ebben a perben a véresre vert, bebörtönzött, kilőtt szemű sértettek érdekében fellépjünk (a tüntetésünket azért nem tudták meggátolni), csak tanúvallomást tehettünk, nekem abból is csak alig fél óra jutott... 
 
Büszke vagyok arra, hogy a 9 évvel ezelőtti népfelkelés részese lehettem: számos elkötelezett jogász kollégával együtt nemzeti jogvédőként küzdöttem együtt a hatalmát rendőri erőszakkal megtartó gyurcsányi rendszer jogsértései ellen, amely kapcsán Európa 1956-hoz hasonlóan tétlen maradt.
 
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédeivel több száz koncepciós eljárással szemben védtük az ellenállókat, meghurcolt civileket túlnyomórészt sikerrel, ilyen eljárás már nem folyik. Számos károsult azonban még ma sem jutott jóvátételhez – sokakkal ellentétben -, a jogellenesen feloszlatott Nádor utcai és Kossuth téri tüntetőknek perelniük kell, a mai rendőrség pedig körömszakadtáig védi a védhetetlent, minden bizonyíték, ítélet és jelentés ellenére. A 2006 őszi igazságtételi nemzeti jogvédő küzdelem állásáról november 4-én tartunk sajtótájékoztatót 10 órától és értékeljük a Gergényi ítéletet.(helyszín: Budapest, Aranytíz Kultúrház)
 
Közben azért ne felejtsük: 2006 ősze kapcsán még most is zajlik egy koncepciós büntetőeljárás ellenem, miután egy, a jó hírnevére kényes, 2006 őszi megtorlásokban részt vett ügyész a két évvel ezelőtti évfordulón általam elmondott, őt bíráló beszédrészletem miatt feljelentett és ezt követően vádat emeltek ellenem. A vádiratban súlyosabb büntetést kért rám az ügyészség mint Gergényiékre...
 
Mi zajlik itt? Hol késik az elszámoltatás? Miért maradtak büntetlenek a nemzetellenes bűnök? Miért engedjük ma is, hogy a kiszolgáltatottság teret nyerjen?
 
Követeljük együtt az igazságtételt 2006 bűneiért és minden nemzetellenes cselekményért!
 
És harcoljunk együtt nemzetünk önrendelkezéséért! 
 
Az évforduló alkalmával kérlek, nézzétek meg Morvai Krisztinával és Almási Lajossal 2006 őszi rendőrterrorról a jogerős ítéletek fényében 2013 őszén készített és bemutatott felrázó-megrázó dokumentumfilmet. 
 
 
Budapest, 2015. október 24.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője