Csak mellékesen: Orbán Viktor aláírta, letelepíthetik a migránsokat hazánkban

Hogy mennyire kínos ez a helyzet az Orbán-kormány számára, azt jól jelzi, hogy eredményként próbálja felmutatni azt, hogy a britek négy, de szükség esetén akár hét éven át is korlátoznák az unióból újonnan érkező külföldi munkavállalóknak járó, foglalkoztatással összefüggő juttatásokat (vö.: kalandvágyás).

Elvégre Orbán Viktor aláírásával ratifikálta az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács pénteki zárónyilatkozatát, amely mások mellett leszögezte: végre kell hajtani a menekültek szétosztásáról hozott döntést!

Ezt hívják menekültkvótának a Habony-művekben.

Ezek szerint megváltozott az úgynevezett magyar megoldás? Mert a kormányfő, miközben azt magyarázta el, hogy miért is jó, ha diszkriminálják Londonban a magyar munkavállalókat, a bevándorlás kapcsán arról beszélt, hogy a Tanács döntésével "most először az Európai Unióban elfogadták a magyar megoldást".

Csak szegény Kósa Lajosnak nem szóltak erről, ő még szombaton is azon lelkendezett, hogy már kétmillióan támogatták aláírásukkal a Fidesz-frakció kezdeményezését, betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtést.

Márciusban lesz a következő EU-csúcs, addigra talán hazánkba betelepített migránsokkal izgulhatunk azon, hogy mire bólint rá a magyar kormányfő.

S hogy mi ebből a tanulság? Felelős ember nem ír alá olyan papírt, amin fideszes logó van! Soha.