A görög belügyminiszter haláltáborhoz hasonlította az idomeni helyzetet

A radikális baloldali Sziriza politikusa a Skai hírcsatornának nyilatkozva elmondta, hogy annak, aki Idomenibe érkezik felfordul a gyomra a katasztrofális helyzet láttán. "Nem habozok kijelenteni, hogy ez egy jelenkori Dachau" - mondta a Kurumplisz, és hozzátette, hogy ez a migránsok által használt balkáni útvonal lezárásának eredménye.

A belügyi tárca vezetője kijelentette, hogy a görög-macedón határon rekedt migránsok azonnali orvosi segítséget kapnak. A határ görög oldalán rekedt, becslések szerint 12 ezer bevándorlónak azonban el kell hagynia a határátkelőhelyet, hogy az ország belső területein lévő, jobban felszerelt migránstáborokban kapjanak tisztességes szállást - tette hozzá a görög politikus.

Tervezett átköltöztetésükről röplapokon tájékoztatják a tábor lakóit.

A múlt héten a nyugat-balkáni útvonalon található országok sorra lezárták határaikat a migránsok előtt, így Macedónia is csak azokat engedi be Görögország felől, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni.

[fb_pages_codes:immigration]

A görög oldalon, a határnál tizenkétezren reménykednek továbbra is abban, hogy újra megnyílik előttük a határ, és továbbmehetnek Nyugat-Európa felé. Babar Baloch, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) helyi szóvivője szerint embertelen körülmények uralkodnak a táborban, nincsenek meg az alapvető higiéniai körülmények, és egyre többen betegszenek meg.