Hova lett ötezer forint? Már megint baj van a nyugdíjasok Erzsébet-utalványával

A portál megkereste a Miniszterelnökséget, és megkérdezték, miért csak 5 ezret kaptak a nyugdíjasok, és arról is érdeklődtek, mikor kapják meg a másik felét, ám azt mondták nekik,
 
ez nem az ő hatáskörük, hanem a Postáé.
 
Megkeresték a Postát is, ahol azt mondták,
 
ez nem az ő hatáskörük, ők csak kézbesítenek.

Jobbik: szórakozik a nyugdíjasokkal a Fidesz

 
Sneider Tamás a Jobbik alelnöke az eset kapcsán kedden tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a Fidesz az utóbbi időszakban a nyugdíjas társadalmat számos esetben átveri, nem veszi komolyan őket és ígéretével ellentétes dolgokat valósít meg. Emlékeztetett: korábban megígérték, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehet 250 ezer hölgy, ám a törvény beterjesztésekor ez már csak 180 ezer érintettre vonatkozott. Emellett megszüntették a szolgálati nyugdíjakat és az előrehozott nyugdíjaztatás rendszerét, a 3000 milliárd forintos nyugdíjbiztosítási vagyont pedig eltüntették.
 
A politikus felszólította a kormányt és a Postát, hogy tisztázzák a félreértést, és adjanak választ arra, hogy hová lett a hiányzó összeg.