Egy brutális terrorszervezet, aminek legtöbb fegyverese még gyermek

Van akinek már 9 évesen fegyvert nyomnak a kezébe.

A portugál politikus a Biztonsági Tanácsnak készített jelentésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavaly márciusban a szomáliai Puntföldön elfogott szélsőségesek 60 százaléka gyerek volt. Többen közülük azt mondták, hogy a terrorszervezet munka és oktatás lehetőségével környékezte meg őket.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa számára készített főtitkári jelentés szerint nem ritka, hogy 9 éves gyerekeket tanítanak fegyverhasználatra és küldenek harcolni, de az sem példa nélküli, hogy gyerekekkel szállíttatnak robbanóanyagokat, lőszert, kémként alkalmazzák őket, vagy házimunkákat végeztetnek velük.

Guterres jelentéséből az derül ki, hogy 2010 és 2016 első fele között legalább 6163 gyereket soroztak be Szomáliában. Mintegy 70 százalékban az al-Shabaab felelős a kiskorúak harcba küldéséért, de a szomáliai hadsereg is vetett be gyerekeket.

A jelentés szerint a terrorszervezet főleg Szomália déli és középső részén, vidéken toboroz gyerekeket iskolákban, mecsetekben, vallási rendezvényeken. Gyakran a tanárokat kényszerítik arra, hogy beszervezzék diákjaikat a terrorszervezetbe.

Az ENSZ azt is tudni véli, hogy kenyai menekülttáborokból toboroznak gyerekeket, tömegével tűntek el fiúk al-Shabaab által működtetett vallási iskolákból, s a szélsőségesek egész falvakat kényszerítettek arra, hogy átadják gyermekeiket. A jelentés szerint az al-Shabaab már végzett is ki olyan gyerekeket, akiket azzal vádoltak, hogy a kormánynak vagy az Afrikai Unió békefenntartó missziójának kémkedtek.