Növekedhet a mélypont után az építőipar

Petz Raymund szerint, ha a várt uniós források megérkeznek, akkor idén akár 6-8 százalékos, jövőre pedig 8-10 százalékos bővülés következhet be az iparágban. Az optimizmusra a szerződésállomány bővülése is okot ad, hiszen növekedett a megrendelések száma mind a mélyépítési, mind a lakásépítési ágazatban.
 
A szakember hozzátette: az erősödés ugyan a számok alapján impozánsnak látszik, azt nem szabad elfelejteni, hogy a bázisadatok rendkívül alacsonyak. Vagyis az idei bővülési számok csak a tavalyi mélyrepüléshez képest mutatnak jól. Emlékezetes: az elmúlt év során hozzávetőleg 20 százalékkal zuhant az építési ágazat teljesítménye.
 
Az ügyvezető szerint továbbra is jelen lesz az ágazatban a szakemberhiány, amely csak középtávon mérséklődik majd. A képzett szakemberek számára ugyanis még az idén év elején végrehajtott központi bérkorrekció után sem vonzóak a magyar építőipar által kínált fizetések.
 
Pertics Richárd, az Opten céginformációs központ igazgatója a lappal közölte: tavaly 5520 törlés mellett csak 3092 vállalkozást alapítottak az építőiparban, ezzel 49 ezerre csökkent az építőipari vállalatok száma Magyarországon. Az ágazatban a csökkenés önmagában még nem is lenne akkora probléma, de az, hogy a cégek több mint 10 százalékát törlik egy éven belül, már figyelemre ad okot – jegyezte meg az igazgató. Az építőipar a javuló tendencia ellenére 2016-ban is az ország egyik legfertőzöttebb szekciója volt, a fluktuáció rendkívül magas, a cégek várható élettartama pedig nagyon alacsony.