Titkos MSZP-Fidesz alku? A Fideszről a Jobbikra irányítják az össztüzet a Népszavánál

A kormány és a Fidesz is jól jár, és a veterán balliberális lap is megmarad.

Kedden derült ki, hogy az összevont Népszava és Vasárnapi Hírek főszerkesztője nem Gál J. Zoltán lesz (aki eddig az utóbbi hetilap élén állt), hanem Németh Péter, aki már hosszú évek óta a Népszavát vezeti. Eredetileg épp fordítva lett volna, ám egyre több olyan értesülés lát napvilágot, amely arra mutat: az utolsó pillanatban politikai elvárások mentén változott meg a képlet. Ez idáig simán besorolható volna a hazai balliberális belterj korlátozottan izgalmas, de kicsit sem fontos könyöklései közé. Ám a váratlan fordulat mögött
 
a Fidesz és az MSZP titkos, Jobbik-ellenes éllel nyélbe ütött alkuja bontakozik ki.

A hazai nyugalmazott munkásőrök és hithű szegfű-fanok napilapja már jó ideje komoly bajban van. Az állami hirdetésekben gazdag balliberális kormányzás aranykorának véget értével hamar kiderült, hogy a piacról - nagyjából az egész magyar nyomtatott sajtóhoz hasonlóan - képtelenek megélni. A csődtől már 2012-ben is Simicska Lajos cégének, a Közgépnek a hirdetései mentették meg a Népszavát. Az azóta ismét az összeomlás szélére került lapot tavaly év végén egy Puch László volt MSZP-s államtitkárhoz és pártpénztárnokhoz köthető "osztrák" cég vásárolta meg. Döntés született arról is, hogy a Népszavát összevonják a vele együtt megvett Vasárnapi Hírekkel. Akkor még evidenciaként kezelték, hogy az új, összegyúrt szerkesztőséget Gál J. Zoltán vezeti majd, Németh Pétert pedig a jó elvtársi hagyományokat követve "érdemei elismerése" mellett "tiszteletbeli főszerkesztőként" nyugdíjba vonul.
 

A héten azonban kiderült, hogy pont fordítva lesz. Németh áll a lap élére, Gál J. pedig lelép. Utóbbi azzal indokolta távozását, hogy a szerkesztőség körül

"vállalhatatlanná vált a politikai környezet".

Bővebben nem fejtette ki, mire gondolt, ám az Átlátszó még a lemondása napján megírta, hogy a Népszavának állami hirdetéseket ígértek, a 444 pedig úgy tudja, már

be is fogadta pályázatukat a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Erre a 2010-es kormányváltás óta nem volt példa, s a jelenlegi hatalom médiapolitikáját ismerve, aligha lehet arról szó, hogy a Népszabadság megszűnése után a lelkükre vették volna, ha újabb ellenzéki orgánum húzza le a rolót.

A támogatásnak tehát minden józan meggondolás szerint ára kell, hogy legyen.

Az Átlátszó szerint a Fidesz részéről azt az elvárást fogalmazták meg, hogy a lap

inkább szubjektív véleménycikkekben és elemzésekben bírálja a kormányt, ne ojbektív tényekre támaszkodó tényfeltáró anyagokban.

Az elképzelés kifejezetten jó alkunak tűnik a hatalom számára: az újság veterán balliberális szerzőinek okfejtéseire úgyis csak az amúgy is krónikus Orbán-fóbiában szenvedő törzsolvasók vevők, míg a korrupciós ügyek, kormányzati baklövések leleplezéseit átvehetné, vagy tovább fejthetné a média többi része is.

Úgy tudjuk azonban, az állami hirdetéseknek szabtak még egy fontos feltételt: a Népszavának - mint most már egyetlen baloldali napilapnak - a jövőben

a korábbinál sokkal élesebben kell majd támadnia a Jobbikot.

A hardcore balos olvasótábor nagy részének talán fel sem tűnik majd, hogy a muníció nagyobb részét nem a kormányon levő, hanem az ellenzéki jobboldali pártra lövik el, a Jobbiknak azonban egyel több, míg Orbánéknak egyel kevesebb érdemi ellenfele lesz a médiapiacon. És közben nem mellesleg az MSZP is bevihet pár mélyütést Vonáéknak az ellenzék vezető erejéért vívott küzdelemben.

Apropó, Orbán: a hvg azt írja, a miniszterelnök december végén egy zártkörű összejövetelen úgy fogalmazott: a Népszavánál

"minden Németh Péter kezében van."

Akkoriban viszont még mindenki, a lap belső munkatársai is úgy tudták, hogy Németh távozik a lap éléről, és Gál J. veszi át a vezetést. A kormányfő tehát

már egy hónapja tudott valamit, amit rajta kívül csak nagyon kevesen.

Könnyen lehet, hogy azért, mert a fent vázolt alku nem a szerkesztőség, és az állami hirdetéseket elosztó minisztérium, hanem jóval magasabban, 

a Fidesz és az MSZP vezetői szintjén köttetett.

Októberben Molnár Gyula és Orbán Viktor négyszemközt találkoztak. A megbeszélésen a szocialista elnök szerint szóba került "a sajtószabadság kérdése" is. Hogy ez pontosan mit takar, a mai napig rejtély. Ám Gál J. Zoltán utolsó, Vasárnapi Hírekben megjelent cikkében igen sokatmondóan azt írja Orbán Viktorról

„Mutatkoznak jelei, hogy sokféle – leginkább persze háttérben, titokban megkötött – alkura hajlandónak mutatkozik az ellenzékkel is, na, nem a Jobbikkal, hiszen az a saját szavazótáborát veszélyezteti, hanem a támogatottsági gettóba szorult baloldallal, annak vezető erejével, az MSZP-vel. Erre pedig az adósságcsapdában és mondanivaló-deficitben vergődő szocialisták elvben alkalmasak is, miközben magától értetődő, hogy a változás esélyét csakis ezen alkuk elutasítása kínálja."