Vona: Se helytartók, se földesurak, a nép pártján!

A Jobbik elnöke az idei évet is egy országértékelő beszéddel kezdte.

Alább láthatja az N1TV élő adását, valamint Vona Gábor Facebook-oldalának közvetítését is. Egyébként nézhető a HírTV-n és hallgatható a Lánchíd Rádión is. 

 

Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője, valamint Szűcsné Major Ildikó, az ellenzéki párt szóvivője nyitotta meg a Sport 11-ben tartott rendezvényt, mely a veronai buszbalesetben elhunytak emlékére tartott egyperces néma főhajtással kezdődött. Ezután az I. Nemzeti ki Mit Tudon (ott voltunk, tekintse meg addig a beszámolónkat bátran) felfedezett marosvásárhelyi születésű Nemes Tibor adta elő Máté Péter Hazám című dalát.

A Pongrátz Gergely-érdemkereszt ünnepélyes átadásával folytatódott a rendezvény, melyen jelen vannak a korábbi díjazottak is. Ahogy azt lehetett tudni, az egymillió forintos anyagi elismeréssel is járó díjat az idei évben Kassai Lajos lovasíjász kapta. Murányi Levente adta át, az átadást pedig vastaps követte a több száz résztvevő részéről. Kassai Lajos nagy megtiszteltetésnek nevezte, majd arról beszélt, hogy A lovasíjász sikere nem az ő személyének tudható be. Felidézte azt is, hogy először nem gondolta volna, hogy tömegek fogják látni a filmet. "Nem tudtunk kijönni úgy a moziból legalább harminc éve, hogy büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk" - összegezte, hogy miért fontos ez a film valójában.

Ezután (ahogy a különböző blokkok között többször is) a modern zene és a magyar hagyomány ötvözetét láthatja a közönség, szintén az említett tehetségkutatón felfedezett HunKun Dance jóvoltából. Majd pedig Csonka Zsuzsanna, a Magyar Állami Operaház énekese következett a színpadon, valamint Viczián Ottó Jászai Mari-díjas színész, a Madách Színház és a Soproni Petőfi Színház örökös tagja szavalta el József Attila A Dunánál című költeményét. 

Az épülettől nem messze eközben a fideszes hátszél és a Habony-média kiemelt támogatása ellenére is mindössze hatvanan jöttek össze tüntetni. Radikális kiscicáról szónokoltak, majd petícióban követelték Vona Gábortól azt a mellényt, amit egyébként az évértékelő rendezvényen is jelenlévő Új Magyar Gárda főkapitányának esze ágában sincs visszakérni. Arról is beszéltek, hogy van emberük az épületben, aki meglepetésre készül (megj. később kiderült, hogy ez csak egy ócska blöff volt, vagy csak simán ehhez is bénák voltak)

Apáti István, a Jobbik szóvivője ezeket követően arról beszélt, hogy sok más ok mellett azért kell leváltani a Fideszt, mert eltávolodtak az "élni és élni hagyni elvtől". A Fidesz politikusai számára csak az a fontos, hogy luxuskörülmények közt éljenek és "a felhők fölött járjanak - olykor fehér por segítségével, olykor helikopterrel". Apáti leszögezte: a Jobbik sem a Fidesszel, sem a baloldallal nem fog lepaktálni. Hozzátette: a jelenlegi pártok csak politikai haláltusájukat vívják, így aki 2018-ban baloldali pártra szavaz, az Orbán Viktor hatalmon maradását segíti.

Ezt követően Vona Gábor lépett színpadra hangos taps kíséretében.

A nép pártján!

A Jobbik elnöke beszéde elején emlékeztetett: egy éve arról beszélt, hogy hidakat kell építeni a társadalom mesterségesen megosztott csoportjai közé. Ezután megjegyezte, hogy jelenleg Magyarországon fullasztó a légkör, így akár a politikai szmogriadó fogalmát is be lehetne vezetni - ez az oka annak, hogy az elmúlt években fiatalok százezrei hagyták el az országot. Vona szerint ez a csattanós válasz a kormánypropagandára. "Ha Magyarország valóban sikeres lenne, nem kéne ezt óriásplakátokról üzenni" - mondta.
 
A sikeres 19. századot a sikertelen 20. század követte. Ha van ritmusa a magyar történelemnek, akkor a 21. század sikeres lesz, ám Magyarország politikai értelemben sajnos még nem lépett át a 21. századba - mutatott rá.
 
Vona szerint a történelmünk megmutatta: szabadságra és biztonságra van szüksége a magyar népnek. Ha ez a kettő megvan, szárnyalunk, ha nincs, sorvadunk. A magyar nép történelme egy permanens harc a földesurakkal és a helytartókkal szemben.
 
Párhuzamokat vont a 19. század és napjaink között. Ha a Lánchíd ma épülne, az arra kiírt tendert Mészáros Lőrinc nyerné, és minden darabját szétlopná. Az egykor lüktető, az országáért tenni akaró elit számára épült 19. századi nemzeti kaszinó mai megfelelője Andy Vajnáé, és csak ő gazdagodik belőle. Az akkor is elmaradhatatlan vasútépítés helyett pedig manapság csak a miniszterelnök kisvasútja pöfög.
 
Az elmúlt 16 évben megtanultuk, milyen ha helytartók vagy földesurak kormányoznak, ezzel szemben kell a Jobbiknak a nép pártjára állni, és kimondani: "se helytartók, se földesurak, mert Magyarország a magyaroké!" - mondta ki a beszéd egyik leghangsúlyosabb üzenetét, amely egyben utalás is volt a régi, ismert szlogenre.
 
Vona szerint a Fideszt egyedül a Jobbik képes leváltani: erőt az erővel, hitelességet a hiteltelenséggel szemben csak ők tudnak felmutatni. A pártelnök arra számít, hogy a következő 1-1,5 évben a Jobbik teljes megsemmisítésére tesz majd kísérletet a kormány, ezért a párt történetének legbrutálisabb időszaka következik. "Ettől azonban nem szabad megijedni, büszkének kell rá lennünk, hogy a kormány propagandagépezete nem másokat támad, hanem minket" - mondta.
 
Nincs mitől félni, aki ma Magyarországon fél, az a Fidesz. Ha nem így lenne, kiállnának és érvelnének, ehelyett azonban a háttérből, aljas módon próbálnak manipulálni - hangsúlyozta Vona Gábor, majd köszönetet mondott a jobbikosoknak, hogy az orkán erejű támadás ellenére is szilárdak tudnak maradni.
 
Vona kiemelte: ha nem ment volna végbe a Jobbik néppártosodása, nem lehetne a Fidesz kihívója és sok magyar ember utolsó reménye. A nehéz út során hozzáerősödött a 2003-ban megírt alapító nyilatkozat célkitűzéseihez, miközben a lényeg ugyanaz maradt: "hazafiak voltunk, hazafiak vagyunk, és hazafiak leszünk ezután is" - szögezte le.
 
A változás az volt, hogy megértették, hogy az alapító nyilatkozat legfontosabb mondata a történelmi küldetésük: "az egész nemzetet képviseljük".
 
Lehet, hogy Orbán Viktor szerint nem magyar az, aki nem fideszes, a Jobbik számára azonban minden magyar ember fontos - hangsúlyozta a pártelnök.
 
Szerinte a képlet egyszerű: vagy a Jobbik vagy a Fidesz vezeti majd az országot. Vagy a 20. század marad, vagy átlépünk a 21. századba. Vona egyértelműsítette: a Jobbik készen áll a kormányzásra, "a nép pártján" (ez volt látható előtte az emelvényen is), a helytartókkal és a földesurakkal szemben.
 
 
Emlékeztetett: ugyan ellenzékből nem egyszerű kormányozni, de lehet eredményeket elérni, például a Jobbik érte el, hogy megszűnjön a letelepedési kötvények intézménye. Bejelentette azt is, hogy a Valódi Nemzeti Konzultáció során félmillió ember véleményét kapták meg, akiknek köszönetet mondott, hogy hozzásegítették a Jobbikot a leendő néppárti kormányzás programjához.
 
Beszélt a Jobbik terveiről is: a kormányzás nulladik lépése az elszámoltatás lesz. Ezt követően indulhat el a néppárti kormányzás, melynek három alapelve van: a szabadság, a biztonság és a szolgálat.
 
A szabadsághoz dinamikus, aktív, bátor külpolitikára, nemzetpolitikára van szükség. Meg kell küzdeni a migrációs problémával is, a Jobbik álláspontja változatlan: se szegény migráns, se gazdag migráns nem jöhet Magyarországra. Vona hangsúlyozta: többször elmondta már, hogy minden vallást tisztel, de a sajátját pedig imádja, és meg is fogja védeni.
 
A szabadsághoz hozzátartozik az erős nemzetgazdaság is, mert amely ország nem rendelkezik ezzel, azt előbb-utóbb gyarmatosítani fogják. Ehhez, valamint a biztonsághoz szükség van arra is, hogy a magyar emberek tisztességes bért kapjanak, amihez pedig versenyképesség szükséges, melynek alapját az oktatás, az egészségügy és a korrupció megszüntetése adhatja meg. 
 
Meg kell küzdeni a biztonságért is, amihez szükséges a magyar-cigány együttélés rendezése is. A Jobbik nem megvásárolható szavazókként tekint a cigányságra, mint a Fidesz. "Ki is a rasszista?" - tette fel a kérdést. 
 
Vona leszögezte: a politika szolgálat, amihez szeretni kell a magyar embereket, függetlenül a párthovatartozástól. Ennek kapcsán beszélt álruhás országjárásáról is: mint mondta, annyi ismerettel, tapasztalattal gazdagodott, hogy kormányra kerülése esetén kötelezővé tenné a politikusok számára, hogy havonta legalább egyszer dolgozzanak az emberek között, lássák, hogy nem statisztikákról, hanem hús-vér emberekről van szó.
 
Végül elmondta: évtizedeken keresztül a magyar társadalom megosztásának vámszedői voltak a politikusok, így Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor és ő maga is. "A különbség az, hogy nekem ebből elegem lett, kijöttem ebből az erőtérből."
 
Végül ismét kiemelte: az országnak biztonságra és szabadságra van szüksége, a Jobbik valódi lelke és történelmi küldetése pedig minden ember képviselete.
 
A beszéde után a teljes közönség állva tapsolt, majd a rendezvény a Szózat és a Székely Himnusz eléneklésével ért véget, amelyben Vári-Kovács Péter színművész segédkezett. 
 
Ezzel tudósításunk is véget ért. Köszönjük a figyelmet!