Londonnak sem tetszik, hogy Trump nem tiszteli a muszlimok jogait

A Downing Street vasárnap hajnali közleménye szerint a brit kormány

"nem ért egyet ezzel a megközelítéssel",

és nem kíván hasonló intézkedéseket hozni.

A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint London egyelőre tanulmányozza Trump rendeletének jogi vonatkozásait, és szót emel az amerikai kormánynál, ha az intézkedés olyanokat is érint, akiknek brit állampolgárságuk is van.

"Nyílt támadás a muzulmán világ és az iráni nép ellen"

Az AFP francia hírügynökség szombati jelentése szerint több nemzetközi légitársaság is megtagadja a felszállást amerikai járataira iráni állampolgárok számára, miután az amerikai elnök elrendelte hét muzulmán ország állampolgárainak ideiglenes beutazási tilalmát. Két teheráni utazási iroda munkatársai arról számoltak be, hogy a dubaji Emirate Airlines, a török Turkish Airlines, és az abu-dzabi Etihad Airways légitársaságok jelezték: ne adjanak el jegyeket amerikai vízummal bíró irániaknak, mert nem fogják őket felengedni az Egyesült Államokba tartó járataikra.

Az iráni külügyminiszter szombaton közölte: Trump rendelete

"nyílt támadás a muzulmán világ és az iráni nép ellen", Teherán pedig megfelelő ellenlépéseket tesz.