Egy amerikai bíróság már nekiment a Trump-rendeletnek

Az elnöki rendelet ellenére átmeneti időre az Egyesült Államokban maradhatnak az érvényes vízummal odaérkezett muzulmánok - döntött helyi idő szerint szombaton egy New York állambeli bíróság.

A bíróság sürgős eljárással döntött a két iraki állampolgárt képviselő Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetségének (ACLU) beadványáról.

Hamid Háled Dervis és Hejdar Szamír Abdel-Halek as-Saui korábban érvényes amerikai beutazási engedélyt kaptak, meg is érkeztek a New York-i John Kennedy repülőtérre, de ott a friss rendelet alapján őrizetbe vették őket.

A The New York Times című napilap értesülései szerint 100 és 200 között van azoknak az utasoknak a száma, akiket az amerikai repülőtérre érkezésükkor előállítottak és kiutasítás fenyeget.

A bíróságnak beadott keresetből kitűnik, hogy Dervis és as-Saui a múltban együttműködtek az amerikaiakkal, ezért az életük komoly veszélyben forgott Irakban. Az ACLU jogászai a két férfi szabadon bocsátását követelték, valamint mindenkiét, akik hasonló helyzetbe kerültek az Egyesült Államokban.

Ann Donelly bíró döntésében leszögezte, hogy a Trump-rendelet ellenére azokat, akik már megérkeztek a hét országból az Egyesült Államok területére, ideiglenesen nem szabad deportálni. Ez vonatkozik azokra is, akik a bírósági döntés meghozatalakor már úton voltak.

A bírósági döntés nem vonatkozik automatikusan a rendeletben felsorolt valamennyi országból érkezőkre. Ideiglenesen csak azok maradhatnak amerikai területen, akiknek érvényes vízumuk van, és törvényes indokaik vannak az országban való tartózkodásra.

Nem lehet ott az Oscar-gálán, csak azért, mert iráni

Ahogy az már ismert az egész világ számára, Donald Trump elrendelte hét muzulmán ország állampolgárainak ideiglenes beutazási tilalmát. Köztük vannak Izrael térségbeli legnagyobb konkurens államának, Iránnak is az állampolgárai is - akiket egyébként azzal biztosan nem vádolhatunk, hogy közük lett volna a most újra megidézett 911-hez.

Az ACLU az ítéletet győzelemként értékelte.

"Ez a döntés megőrzi a status quót és garantálja, hogy az országban maradásra engedéllyel rendelkezőket nem utasítják ki jogellenesen az Egyesült Államok területéről"

- húzta alá nyilatkozatában Lee Gelernt, a szövetség bevándorlók jogvédelmével foglalkozó igazgatóhelyettese.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium adatai szerint az ítélet feltehetően 375 emberre vonatkozik.