Nem lehet ott az Oscar-gálán, csak azért, mert iráni

Teherán már szombaton élesen bírálta Washington döntését, az iráni külügyminiszter közölte, Trump rendelete "nyílt támadás a muzulmán világ és az iráni nép ellen", ők pedig megfelelő ellenlépéseket tesznek. Ugyanakkor a kellően át nem gondolt rendeletnek más következménye is lehetnek, mintsem hogy "megvédtük az országot a radikális iszlámtól".

Londonnak sem tetszik, hogy Trump nem tiszteli a muszlimok jogait

A Downing Street vasárnap hajnali közleménye szerint a brit kormány"nem ért egyet ezzel a megközelítéssel",és nem kíván hasonló intézkedéseket hozni.A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint London egyelőre tanulmányozza Trump rendeletének jogi vonatkozásait, és szót emel az amerikai kormánynál, ha az intézkedés olyanokat is érint, akiknek brit állampolgárságuk is van.

A tiltólistára került Farhadi 2012-ben a Nader és Simin – Egy elválás története című filmjéért már megkapta a filmvilág legrangosabb elismerését, de főszerephez juthat a február 26-ai ünnepségen is Az ügyfél című alkotásával. Egyébként - és ez a történet furcsa fintora -, a film pont a bosszúállásról szól, illetőleg annak szükségszerűségét feszegeti. A történet szereplői - rajtuk kívülálló okok miatt -  teljesen váratlan helyzetbe kerülnek, és az egymást követő eseményekre adott reakcióik miatt egyre inkább széthullik az életük - jelképesen a világuk.

Kínos véletlen.