Kiöntötte a Heinekent a jobbikos képviselő, továbbra is bojkottra szólítanak fel a Csíki sör miatt

A Jobbik a Heineken termékekkel szembeni bojkottra kéri az embereket a román védjegyvita miatt.

Magyar Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte a marosvásárhelyi táblabíróság pénteki jogerős döntését, amellyel betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását. Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy eltulajdonították szellemi tulajdonát.

Magyar Zoltán elmondta, ebben a vitában már van egy uniós döntés, amely éppen a Csíki sörnek kedvezett. A Jobbikot meglepte, hogy a román bíróság figyelmen kívül hagyta ezt - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus a magyar néppel szembeni arrogáns lépésként hivatkozott a döntésre és azt is szóvá tette, hogy a Heineken egy korábbi beadványában Székelyföld létezését is megkérdőjelezte.

Magyar Zoltán jelezte azt is, hogy támogatják Salamon Zoltán, a hungarikum bizottság erdélyi tagjának felvetését, miszerint legyen hungarikum a Csíki sör. Noha ez a román bíróság döntését nem írja felül, komoly jelzés lenne arra, hogy Magyarország kiáll a termék mellett – magyarázta.

A jobbikus politikus értékelése szerint a bojkottal nyomást lehet helyezni a multinacionális cégre. Végül egy üveg Heineken kiöntésével szemléltette, mit javasol azoknak, akiknek otthon van készleten a sörből:

Forrás
MTI