Óriási menőség lett keresztben átsétálni a befagyott Balatonon

Ma már nem túl meglepő, hogy a mutatósabb vidékeken drónfelvételeket is készítenek, hiszen ennél jobban bemutatni egy táj szépségét aligha lehet.

Szombaton mintegy 6-8 ezer ember korcsolyázta, szánkózta, vagy sétálta át a Balatont Badacsonyból Fonyód felé. Az öt kilométeres Balaton-átcsúszást természetesen vízi mentők is biztosították, Kurcz Lőrinc pedig így örökítette meg az eseményt:

Vannak, akik kisebb létszámban gondolkoznak: Balaton WalkThrough néven Szigliget és Balatonfenyves között is voltak már akik átsétáltak, szintén drónos videóval jelentkezve:

A szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy biztosítás nélkül, főleg egyedül, saját biztonsága érdekében senki ne próbálkozzon ezzel.