Rendőrsorfal lepte meg Juhászt a Kossuth téren! Ha ön fütyülne, egyen répát, menjen a Markó utcába

"Ahogy sejtettük törvénytelenül lehetetlenítik el a büntetésünket."

A TEK határozott kérése ellenére is.

Politikai füttykoncerttel legutóbb Orbán Viktor miniszterelnököt köszöntötték az ötvenhatos forradalom és szabadságharc alkalmából, ma pedig Vlagyimir Putyint, Oroszország Budapestre érkező elnökét tervezik hasonló fogadtatásban részesíteni.

Tüntetünk, sípolunk az Orbán−Putyin-szövetség ellen. Mert a mi szövetségesünk és jövőnk Európa, nem pedig az elnyomó, putyini Oroszország

– írta az Együtt felhívásában, amiben az Alkotmány utca-Kossuth tér sarkára hívják a híveiket. Szigetvári Viktor, aki egyelőre a párt elnöke, nem csak füttyül, hanem a rendezvény hirdetése szerint fel is szólal.

Putyin alighanem a parlament épületében lesz, szigorú biztonsági intézkedés körgyűrőjében, nem biztos, hogy hallani vagy észlelni fog egészből bármit is, de nem is ez a lényeg. A Terrorelhárítási Központ (TEK) ugyanis nagyon nem szerette volna ezt a ramazúrit, erről tájékoztatta is az Együtt elnevezésű formációt.

Szigetvári később tájékoztatta Hajdú Jánost, hogy a Budapesti Rendőr-Főkapitánysággal lefolytatott egyeztetések alatt az Együtt ragaszkodott az érvényes és tudomásul vett Alkotmány utca – Kossuth tér sarkára bejelentett demonstráció megtartásához. Az együttes politikus azt kérte, hogy a védett személy mozgását úgy biztosítsák, hogy közben ne akadályozzák az állampolgárokat alkotmányos joguk gyakorlásában.

Számítottak arra, hogy valami lesz

Juhász Péter, az Együtt politikusa megkeresésünkre lapunkat tájékoztatta arról, hogy a TEK állítása szerint nem tiltotta be a tüntetést, amit ő el is hisz, hiszen ehhez nincs is jogköre a terrorelhárításnak.  Mi több: eddig még a rendőrség sem tiltotta le a füttykoncertet. A V. kerületi önkormányzati képviselő attól tart azonban, hogy a Putyin-látogatás szervezői esetleg technikai akadályokat állítanak fel a rendezvénnyel szemben, ezzel elérve a gyülekezés ellehetetlenítését. Ekkor még nem tudott többet mondani, mert éppen akkor szállt ki a helyszínen az autójából, amikor telefonon beszéltünk vele.

Ahogy sejtettük törvénytelenül lehetetlenítik el a büntetésünket*

– írta ki cikkünk megjelenése előtt percekkel Juhász Péter: az új helyszín a Markó utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarka lesz, az időpont változatlan. Beszámolójában megmutatta, hogy a füttykoncert eredeti helyszínét rendőrsorfal állta el. *Ez a szerkesztői előzményekben látható, a kialakult feszült helyzet miatt érthető elütés, amit Juhász természetesen később kijavított. Büntetésünket = Tüntetésünket.

Juhász azt kérte, hogy bárki, bárhol látja a delegációt az fütyüljön, tiltakozzon.

A rendőrség egyébként arról tájékoztatott a honlapján, delegáció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. január 31-e és február 2-a között Budapest több kerületében, köztük a belvárosi Alkotmány utca mindkét oldalán. Juhász kérdésünkre azt is elmondta, hogy abban bízik, hogy a füttykoncert békés lesz, de elképzelhetőnek tartja a fideszes provokátorok megjelenését. Hozzátette: ehhez sokszor még fizikai megjelenés sem kell, a Habony Árpádhoz köthető sajtótermékek máskor is olyan balhéról írtak, ami meg sem történt. (Emlékezetes: október huszonharmadikán a 888.hu és az origo.hu azt írta Vona Gábor beszédjéről, hogy azt kifütyülték, holott a jobbikos pártelnök a beszámolók megjelenésének az időpontjában még színpadra sem lépett és később sem történtek meg a leírtak.)