Donald Trumpról tárgyalt Európa

"Európa méltósága a tét".

Muscat a konferencia első részének végeztével nyilatkozott újságíróknak.

"Nem volt Amerika-ellenes a hangulat a megbeszélésen, és észszerű egyetértés mutatkozott abban, hogy változatlanul szükségünk van az együttműködésre az Egyesült Államokkal. Ugyanakkor meg kell mutatnunk, hogy nem maradhatunk csendben, ha alapelvekről van szó. Fel kell és fel is fogjuk emelni a szavunkat, amikor úgy véljük, hogy ezeket az elveket lábbal tiporják"

- fogalmazott Muscat.

Nála sokkal hevesebben szólt Francois Hollande francia elnök: "elfogadhatatlannak" minősítette, hogy Donald Trump új amerikai elnök nyomást gyakoroljon az Európai Unióra, és megszabja, hogy milyen legyen.

"Ki tudja valójában, hogy mit akar az amerikai elnök a transzatlanti kapcsolatokat illetően?"

- tette fel a kérdést Hollande.

Az AFP hírügynökség szerint arra a felvetésre, hogy a lengyel és a magyar vezetők a jelek szerint támogatják Donald Trumpot, Hollande egyebek között úgy válaszolt: csak úgy lehetséges a jövő Trumppal, ha azt együtt alakítják ki. "Európa méltósága a tét"- fogalmazott a francia elnök.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke békésebb hangot ütött meg. Mint mondta, az Európai Unió továbbra is elsődleges fontosságot tulajdonít a transzatlanti kapcsolatoknak annak ellenére, hogy néhány európai vezető aggódik a Trump-kormányzat politikája miatt - jelentette ki Vallettában péntek délután.

"Nincs kétségem afelől, hogy valamennyi uniós tagállam továbbra is rendkívül fontosnak tartja az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok oltalmazását annak ellenségeitől"

- mondta Tusk, aki még a nem hivatalos csúcsértekezlet előtt a tagállamok vezetőinek küldött levelében az új amerikai elnököt az EU-t fenyegető veszélyek között említette az orosz agresszióval, továbbá az iszlám szélsőségességgel együtt.

Tusk az EU-t fenyegető egyetlen tényleges veszélynek pénteken azt nevezte, ha - mint fogalmazott - "nem vagyunk elég egységesek a kihívásokkal szemben".

Az Európai Tanács elnöke újságírók előtt kijelentette, hogy kész az elnöki teendők folytatására jelenlegi mandátumának májusi lejárta után is.

Tusk szerint a jelenlegi máltai uniós elnökség erről tárgyalásokat folytat majd a tagállamokkal.

Angela Merkel német kancellár üdvözölte, hogy az Európai Unió Vallettában tartott informális csúcstalálkozóján Theresa May brit miniszterelnök a Brexit, azaz Nagy-Britanniának az unióból történő kilépése ellenére erős Európa mellett foglalt állást.

"Örülök annak, hogy Theresa May a kilépést célzó tárgyalások ellenére erős Európát akar"

- fogalmazott délutáni sajtóértekezletén a kancellár.

Angela Merkel hangsúlyozta: a többi 27 tagállamtól függ annak meghatározása, hogy Európa milyen erős és milyen jó lesz, továbbá, hogy miként oldja meg problémáit. "Németország ki akarja venni részét mindebből" - tette hozzá a kancellár.

Merkel leszögezte: nincs szükség arra, hogy Németország adócsökkentési versenybe kezdjen a társasági adó csökkentését elhatározó Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal.