Na, ez fájni fog a Heinekennek: a Rockmaraton is csatlakozott a Heineken bojkottjához

Egy komoly üzlettől már biztosan elesett a Heineken az Igazi Csíki Sör elleni hadjárat miatt.



A fesztivál Facebook oldalán jelentették be, hogy az idei rendezvényen nem forgalmazzák majd a holland multi termékeit.

"Mélységesen elítéljük, hogy egy olyan remek kezdeményezést, mint az Igazi Csíki Sör megpróbálnak tönkretenni!"

- írják a szervezők, hozzátéve, hogy a korábban a fesztivál "hivatalos sörének" számító Sopronit sem lehet majd kapni az idei Rockmaratonon, hiszen ez is a Heineken csoport termékei közé tartozik.

A román táblabíróság egy héttel ezelőtt adott igazat a Heinekennek, amely már évek óta folytat jogi hadjáratot a székely sör ellen. Az ítélet szerint 30 napon belül meg kell semmisíteni "minden tárgyat és eszközt", ami az Igazi Csíki Sörhöz köthető. A verdikttel a román igazságszolgáltatás homlokegyenest szembemegy az Európai Márkahivatallal, amely decemberben másodfokon is elutasította a holland multi keresetét, amely arra épült, hogy állításuk szerint az Igazi Csíki Sör sérti az ő "Ciuc" nevű márkájukhoz fűződő jogaikat.

A Heinekennel szemben már a pereskedés kezdete óta kialakult egy egyre szélesebb körben terjedő spontán bojkott, ehhez a legutóbbi botrányos ítélet után a Jobbik is csatlakozott. Keddi sajtótájékoztatóján Magyar Zoltán, a párt országgyűlési képviselője demonstratív módon ki is öntött egy üveg Heinekent.

Az Igazi Csíki betiltása ellen online petíció is indult, vasárnap pedig civilek tüntetnek a Margit-szigeten a székely sör mellett.

A cég termékei közé tartozik többek között a Soproni, Steffl, az Arany Fácán, a Gösser, a Kaiser és a Strongbow is.