„Nem nagyon fogunk senkinek és semmihez asszisztálni” - Interjú az Aurora-vezér Vigivel

Kisebb meglepetést okozva egy dupla albummal jelentkezett karácsony előtt a győrszentiváni székhelyű Aurora. A már lassan három és fél évtizede aktív legendás punk csapat Se fájdalom, se félelem című 22 tételes kiadványa sokak szerint az utóbbi jó néhány esztendő legerősebb és legtartalmasabb megnyilatkozása. A most hétvégén megrendezésre kerülő lemezbemutatóra készülő Víg Lászlót, azaz Vigit, a zenekar alapító énekes-gitárosát főleg erről az új dalcsokorról faggattuk, de az akusztikus koncertek, a punk színtéren való jelenlétük, egy nem kellőképpen publikált elismerés, és – talán nem meglepő módon – a politika világa is szóba került a bő egyórás beszélgetés során.

 - Csapjunk egyből a közepébe! Minek köszönhetően lett dupla ez az új lemezanyag?

 - Mivel többféle karakterű, stílusú dalunk született, nem akartuk egy lemezre rávenni ezeket. A zenekarnak most már annyiféle arca van, hogy egészségesebbnek találtuk ezt a megoldást. Vannak a lassú témáink, a szentimentális nóták, a régi korszakot megidéző döngölősebb Aurora számok, a gyors szerzemények… Úgy gondoltuk, hogy ne legyen domináns egyik irányzat sem. Elvileg egy korongra fel lehetett volna suszterolni mindent, de ez a koncepció nem állta volna meg a helyét.

 - Ha nem bánod, bele-bele csipegetnék ebbe a 22 számos termésbe. A két évvel ezelőtt megjelent koncertlemezetek három új stúdiós dalt is tartalmazott, ezek szintén helyet kaptak ezen a friss kiadványon. Azért szerepelnek most is, mert már készen voltak?

 - Igen, az Őrült világ, a Nem történik semmi, és a Kissé nagyon durva már jó ismerősei az Aurora rajongóinak, és úgy gondoltuk, hogy a gyűjtők jó néven veszik azt, ha itt is megtalálják ezt a három számot. Pláne, hogy ehhez az anyaghoz igazítva újra lettek keverve.



 - A Szép és szomorú dalotok már igen régen született…

 - A gépemen nagyon sok dal, dalkezdemény van. Olyan hideg téli estéken szoktak ezek készülni, mint a mostaniak, vagy amikor az embernek ötlete van. Ezeket olyan állapotban tárolom, amikor már túl vannak azon a küszöbön, hogy lehetne belőlük valami, tehát majdnem kész számokról beszélünk. A végleges kidolgozásuk természetesen a próbák során történik, és az, hogy felkerülnek-e az éppen aktuális lemezre, az attól függ, hogy beleillenek-e abba a koncepcióba, amiben akkor dolgozunk. Néha meg szoktam ezeket nézegetni, és az egyik részüket érdemes kibontani, a többi pedig tényleg elcsendesül, és ott pusztul a mappában.
A mostani rovancsolás során ez a dal is előkerült, meghallgattam, és annyira adta magát, hogy úgy döntöttem, mindenképpen véglegesíteni kell, és fel kell tenni erre a kiadványra. Témájánál fogva nagyon illett ebbe a dupla lemezes környezetbe.

 - Az Idők vége a kissé szokatlan megszólalásával „lóg ki” a sorból, hegedűjáték hallható benne.

 - Ha valaki követi a munkásságunkat, az láthatja, hogy az évek során minden lemezünkön volt szentimentálisabb vagy líraibb dal is. Most is születtek ilyenek, de kettőnél többet nem akartunk felvenni, mert tolakodó és túlzó lett volna. Az Aurorának van egy akusztikus verziója is, ott biztos erősíteni fogja a műsorunkat.

- Az akusztikus bulik az egész Aurora tábornak tetszenek, vagy akadnak nem annyira lelkes vélemények is ezzel kapcsolatban?

 - Nézd, az hogy mi már ennyi ideje színpadon vagyunk, ennyi lemezt adtunk ki, sok dolgon túl vagyunk, több generáció is felnőtt már a zenénken, így lassan ez is beérett. Az egész történet egyébként úgy indult, hogy Zolinak volt egy könyvbemutatója. A szervező újságíró srác szólt nekem, hogy menjünk el, és színesítsük a történetet azzal, hogy amikor Zoli egy kicsit levegőhöz szeretne jutni, játszunk el egy-egy akusztikus nótát. Megjelent a város művészrészlege, írók, költők, meg olyanok, akik fogékonyak erre. És örömmel láttuk, hogy mekkora sikere volt annak a négy nótának, amit eljátszottunk. Ez ott annyira megérintett minket, hogy ennek a következményeként mertük ezt tovább álmodni.
Megcsináltuk a dalokat, de semmiféle elvárásunk nem volt ezzel kapcsolatban, simán csak nekiálltunk megszervezni egy-egy ilyen akusztikus fellépést. Nyilván először hazai pályán próbáltuk ki, de mindenkinek nagyon bejött a dolog, majdnem teltházasok voltak az előadások. Úgyhogy most már ott tartunk, hogy egy kétórás programmal tudunk megjelenni bárhol. Persze azt hozzá kell tenni, hogy mi ezt nem olyan szinten műveljük mint nagyon sok zenekar. Bántani nem akarok senkit, de mi nem tábortűz daloknak írtuk át a számainkat, azaz nem egy akusztikus gitárral meg egy csörgővel megyünk, hanem úgy megcsináltuk, mintha ezek rendes hangszeres koncertek lennének. Ilyenkor egy tangóharmonikás, egy hegedűs, sőt néha még egy brácsás is van velünk, alig férünk el az autóban. Úgyhogy inkább karneváli hangulat uralkodik az interaktív, szinte talk show jellegű fellépéseink alatt. Több mindent megengedünk magunknak, kicsit szemtelenebbek is vagyunk, és elvárjuk, hogy a közönség is bekapcsolódjon a műsorba. És ezt nagyon szeretik.

 - Ha már kihúztuk a konnektorból a hangszereket… Az Előre kurvák, gengszterek lemezeteken már volt egy Áramszünet, aminek a remaszterizált verziója zárja a mostani kiadvány második korongját. Milyen indíttatásból vettétek ezt újra elő?

 - Egyszerűen azért, mert ez már egy teljesen más csend, mint az akkori. (nevet) A mostani csendet meg kellett maszterizálni, a jelen kornak megfelelően fel kellett öltöztetni. Egy kicsit húztunk is az idején, mert ez egy jóval komolyabb csend, két perc huszonkét másodperces lett.

- A Nem baj dalotokból az jön le, hogy ti nagy ívben tesztek a politikára, nem szimpatizáltok egyetlen párttal sem.

 - Figyelj, a maga módján azért mindegyikünk képben van… annyira nem dugjuk a fejünket a homokba, de teljes mértékben ez a véleményünk. Nézegetjük, de az egyik kutya, másik eb. Azt vettem észre, hogy az nem egy bölcs dolog, ha egy zenész odaadja az arcát egy párthoz. Egyszer az egyik van hatalmon, máskor a másik, ezek nagyon ravaszul kitalált dolgok. A politikusok csak zsírosodnak, húsosodnak a nép bőrén, egyik sem azzal foglalkozik, amire felesküdött. Mi már olyan szinten csalódottak vagyunk… olyan szinten dögszag árad a politikából, hogy ez nekünk rohadtul nem jön be.
A zenekar mindig is kényesen ügyelt arra, hogy nehogy is véletlenül ide vagy oda húzzon. Volt is egy-két eltévedt vándor, aki megpróbált minket beugratni, belénk beszélni, hogy mi most ilyenek vagy olyanok vagyunk, de hadd döntsük már el mi, hogy kurvára nem akarunk semmilyen pártnak a szócsöve lenni. Mint ahogy ez a korábbiakban is így volt, úgy gondolom, ez már így is marad az elkövetkező pár évben, amíg a színpadra felmegyünk. Nem nagyon fogunk senkinek és semmihez asszisztálni.
De Zoli ebben a dalszövegben arra is gondolt, hogy a politika mint olyan megmérgezi az ember lelkét, képes barátságokat, családokat rombolni, közösségeket megosztani, ellentétben a kultúrával, amit ő hatványozottan fontosabbnak tart.

 - Az Aurora egyértelműen – amolyan kényszerű skatulyaként – punk zenekarként van elkönyvelve, de az évek során kissé módosult a stílusotok. Neked is ez a meglátásod?

 - A kezdetekben olyan szinten „punkoztunk”, hogy abban benne volt a polgárpukkasztás. A Sex Pistols, Ramones, The Clash, Motörhead – és még sorolhatnám a többi nagy bandát – zenéjén nevelkedtünk, ezek váltak a vérünké, ilyen stílusban indítottuk el az Aurorát. Megvolt a lendület, a punkos vonal, amit nagyon szerettünk, és ez a mai napig tart. De nyilván az évek, évtizedek során mások is hatással voltak ránk, egyértelmű, hogy ezek is beépültek a zenénkbe, és talán egy kicsit jobban is tudunk már muzsikálni. Sokan mondják, hogy nagyon örülnek annak, hogy annak ellenére, hogy technikásabban játszunk, megmaradtak a zenénkben azok a punkos elemek, amelyektől mi vagyunk az Aurora. Hogyha meghallgatnak egy dalt, akkor pár akkordból könnyen beazonosítható, hogy ezt ki játssza. Ez elismerésként hangzik, és örülök, hogy talán tényleg sikerült egy olyan zenei és tartalmi stílust kialakítani magunk körül, ami hamisíthatatlan Aurora.

- Rengeteget koncerteztek, ezáltal sok hasonszőrű formációval, valamint a stílus rajongóival is rendszeresen találkoztok, de szerintem egy kicsit kilógtok a színtérről, a saját utatokat járjátok.

 - Régebben volt olyan időszak, hogy több zenekarral is vándoroltunk. Ez ilyen több klubot érintő történet volt. Ennek is megvolt a sajátos hangulata, de igazából nekünk azért nem jött be, mert az a kiforrott közönség, aki konkrétan az Aurorát akarta megnézni, sokszor – az előforduló szervezetlenség és csúszás miatt – nem tudta, hogy pontosan mikor is vagyunk színpadon. Ezért jó pár éve elhatároztuk, hogy nem leszünk az a csapat, aki egybekapaszkodik egy másikkal, vagy egy harmadikkal és közös országos turnékon mászkál, úgymond egymást erősítve… Egyébként észrevetted, hogy egyedül nem nagyon akarnak vagy mernek elmenni a bandák sehová, hanem csimpaszkodnak ide-oda, meg többszereplős fesztiválokat szerveznek?
Szóval, mi stratégiát váltottunk, egyrészt mert nem szeretjük a kiszámítható dolgokat, másrészt mert így megtiszteljük a közönségünket, hogy aki Aurorát akar látni, hallani, az azt is kapjon. Így letisztult minden, tudjuk, hogy a zsűri konkrétan miattunk jön el. A helyi zenekarokat szoktuk azzal támogatni, hogy a különböző helyszíneken magunk elé engedjük őket, ha találunk megfelelőt. Úgyhogy most már egy jó ideje egyedül járjuk az országot, nem fogódzkodunk össze senkivel.
Jó, most mondhatnád, hogy itt van ez a 4-ei lemezbemutató a Junkies társaságában… De kérdésed lényegére válaszolva, az Aurora szerintünk egyedi bekategóriázhatatlan stílust képvisel.

 - Igen, mondtam volna a negyedikét, mint ahogy a 11-ei Alvinékkal közös londoni bulit is…

 - Na, ez a két kivétel erősíti a szabályt! Mert ugye, a fentebb elmondottak nem azt jelentik, hogy mi más zenekarral nem vagyunk jóba. Nem titok, hogy a Barba Negras bulit szeretnénk totál teltházasra megcsinálni. Ősszel már majdnem sikerült ez a mutatvány, tehát jól működött a dolog, most meg, hogy a Junkies-nak is új lemeze van, meg nekünk is, adta magát, hogy újra együtt lépjünk fel.
Az angliai koncertet Alvin intézte, és valahogy lepacsizta, hogy menjünk velük. Ez a Camden Club egyébként egy patinás hely, legendás, nagyon komoly klub. Hatalmas sztárzenekarok szoktak ott fellépni, nem egyszerű dolog oda bekerülni. De ez csak egy „challenge”, lerohanunk, játszunk egyet, és jövünk is vissza.   



 - Visszatérve még az új kiadványhoz, ugye nem tévedek nagyot ha azt mondom, hogy igen meglepődhettetek, amikor azt a hírt kaptátok, hogy Mahasz lista dobogós a Se fájdalom, se félelem? Varrjunk már erre egy gombot!

 - Hát, hogyne! Nagyon komoly köszönet illeti ezért a rajongóinkat. A mostani, mondhatni nehéz időkben, amikor a lemezeladások a béke segge alatt vannak, szinte mindenki az mp3-mal meg a streameléssel van elfoglalva, magyarul csak így „áldoznak” a zenére, ezért ez egy hatalmas elismerés. Már az előrendelés is elég tisztességes volt, a megjelenéskor pedig hirtelen meglódultak az eladási számok. A lemez felverekedte magát a második helyre… aztakurva! (nevet) Az ember nem is gondolta volna, hogy ennyire hűségesek hozzánk, ennyit áldoznak ránk az Aurorát kedvelők. Ez még jobban megerősít abban, hogy jó, amit csinálunk. És nem mellesleg hadd említsem meg, hogy picit beledugtuk a csőrünket az első helybe is, hiszen ott meg az a Tankcsapda feldolgozáslemez áll, amin ugye szerepel az Egy kis anarchia dalunk.

 - Pusztai Zolit mindig a zenekar negyedik tagjaként emlegetitek. Egy lemez kivételével ő az összes Aurora szám szövegírója, ezáltal teljesen ő szabja meg a dalaitok hangulatát, mondanivalóját. Mint frontember minden gondolatával, sorával tudsz azonosulni?

 - Köztünk sokkal személyesebb ez a történet, mint egy szimpla szövegíró-zenekar kapcsolatban. Annak idején, amikor Zolival még az átkosban megismerkedtünk, onnantól kezdve azonnal egy hullámhosszon voltunk, és ez állapot a mai napig is tart. Emlékszem, egy  svájci turnén, amit Zoli barátja szervezett, én bíztattam is, hogy szálljon be a zenekarba, de ő inkább szerényen azt mondta, hogy a háttérben marad. Ennek ellenére például a Robin Hood-ot és az Olyan éjszakát többször, több helyen énekeltük színpadon együtt.
Szinte nincs olyan nap, hogy ne hívnánk fel egymást, egy-kéthetente összejövünk, ez egy rendes barátság, de egyben munkakapcsolat is. Hol nálam, hol nála készülnek a dalok, úgyhogy Zolival szinte már együtt lélegzünk. Most például be van zsongva, napi két-három szöveget ír. Nem tudom, ez a hidegfront annyira kedvez neki, hogy az elképesztő! (nevet) Ontja a szövegeket, és ilyenkor annyira fel van pörögve, hogy ennek eredményei nálam tornyosulnak. Van olyan szövege, amihez semmit nem kell hozzányúlni, van amin igazítunk egy kicsit. Szerintem kapásból vagy százat elő tudnék szedni, amiből nem készült nóta. Természetesen olyanok is vannak, amik tőlünk egy kicsit távol állnak, vagy merészebbek a megszokottnál, nem férnek bele az Aurora koncepciójába.

- Akkor ezek szerint te azért egyfajta szűrőként is jelen vagy ebben a munkakapcsolatban?

 - Egyértelmű. Ha nekem valamihez nem fűlik a fogam, akkor azt megbeszéljük. De sokszor nem is kell megmagyarázni. Mivel, mint előbb mondtam, egy hullámhosszon vagyunk. Ő kiírja magából, és az én döntésem, hogy foglalkozom-e vele vagy nem. Minden dolgot zseniálisan tud megközelíteni, de ha nekünk annyira nem fekszik, akkor az ott marad a fel nem használt dolgokat tartalmazó mappában.
De van egy másik munkamódszerünk is, amikor pálinkázás közepette nálam írjuk a dalt. Ez úgy történik, hogy vannak kész riffjeim, amikre Zoli ott, akkor írja a szöveget. Így mondhatom azt is, hogy egyidejűleg készül a szöveg és a dal, ami azt jelenti, hogy útközben módosulhat a zene és a szöveg is, és mindegyikünk belekotyoghat a másik dolgába. Szóval mindenre van példa.

 

 - Azt hogy viselted/viseled, hogy Zoli még két neves zenekar számára is ír szövegeket?

 - Ő annyira interaktív ezen a téren, én meg nem lehetek annyira önző, hogy csak velünk dolgozzon. Egyébként a Moby Dick és a Hungarica mellett többen is megkeresték már, még a pop vonalról is, de nem vállalta. Én mindegyikről tudtam, tőlem megerősítést is kapott, hogy ha akarja, csinálja, de ezek az ő döntései.

 - Azt már tudjuk, hogy Zoli szinte egyvégtében ír, nála nincs üresjárat. De veled mi a helyzet, az ihlet hogyan talál meg?

 - Tavasszal azt szoktam csinálni, hogy a nagy kombimban elfektetem az üléseket, beleteszek egy matracot, azaz megvetem az autót rendesen. Van benne takaró, párna, minden. Bedobom az akusztikus gitárt, meg két üveg vörösbort, és elindulok a Duna partra, ide-oda. Ilyenkor tele vagyok ötletekkel, vagy hazajövök estére vagy nem, mindegy hogy hol ér a nap vége. Megcsinálom a nóták alapjait, és felveszem diktafonnal. Ilyen ötletekből is van marha sok lementve. Ha nekem most lemezt kellene írnom, de ugye ilyen nincs, akkor nagyon gyorsan rá tudnék állni erre a dologra, lenne mihez nyúlnom. De oda nem sokszor menekülök vissza, én is szeretek mindig előre menni. Ritkán kutakodok, csak ha néha meg vagyok fáradva, akkor nézek szét az elkövetett dolgok között, és találok is gyöngyszemeket. Mint ahogy most a már említett Szép és szomorú dalt.



 - Már jó néhány klipet ránk szabadítottatok, ha jól számolom, már nyolc videóval megtámogattátok az új kiadványt. Várható-e esetleg még további megfilmesítés?

 - Igen, hamarosan, mert vannak még elképzeléseink. Nem tudom megosszam-e… Van egy jó helyszínem, de most éppen még töri a jeget.

 - Szerintem ennyi elég, maradjon ez meglepetés. Inkább egy hirtelen huszárvágással azt kérdezném, hogy Vitéz Méregfalvi-Haragosi Mirci milyen szerepet játszik az életedben?

 - Jaj! (nevet) Hát… ő ügyel arra, hogy időben otthagyjam a számítógépet. Mert én is hajlamos vagyok belepistulni a dolgaimba meg a zenélésbe, és a Haragosi mindig letámad. Egy fél éves kiscica, de olyan pajkos meg játékos, ragaszkodó a kis rohadt. Bearanyozza a napomat, annyit nevetek rajta. Muszáj foglalkozni vele, de mondom, ez még hasznos is. Egy egészségmegőrző jószág, mert felállok, megkergetem, ide viszem, oda viszem, így addig sem a gép előtt ülök.



 - Tavaly április legvégén, a Mediawave Fesztivál keretén belül „Párhuzamos Kultúráért” díjat kaptál. Hogy fogadtad?

 - Természetesen nagyon jólesett. És ezáltal a zenekar munkásságát is elismerve éreztem.

 - Nem igazán volt ez nagydobra verve.

 - Nem vagyunk annyira reklámszakemberek, hogy a PR részét alaposan kihasználjuk. Nem értünk ehhez a dologhoz, nem tudjuk, hogy ezt mennyire lehetne vagy érdemes meglovagolni, mit lehetne ezzel kezdeni. Tudomásul vettük, megosztottuk egyszer a felületünkön, és kész. Mi a magunk egyszerűségében meg nyugalmában szeretünk lenni.
Hartyándi Jenőék hosszú évek óta csinálják ezt a Mediawave-et. Győrből indult, aztán vándorolt is kicsit jobbra-balra, most Komáromban volt a fesztivál. Ők úgy ítélték meg, hogy az ilyen magunkfajta – akár zenei, akár filmes területen tevékenykedő – elkövetőket díjaznak évente. Nem azt mondom, hogy meg nem értett művészeknek adják, hanem akik más kultúrát, más képi világot képviselnek.

 - Magyarul ez a díj nem a mainstream médiában csörtetőknek jár.

 - Na, meg is mondtad a helyes megközelítését ennek a dolognak! Így van, ezeket az emberkéket a zajos médiák se bemutatni, se alkalmazni nem fogják. Ez a díj éppen ezért van, hogy ők viszont megemlékeznek, és elismerik a tevékenységüket.

- Hogyan látod a fiad és Kisbé társaságában az Aurora jövőjét?

 - A zenekarral kapcsolatban én azt gondolom, amit mondtak nekem. (nevet) Az Aurora még sosem volt ilyen összeszedett, egyben lévő, hangzását tekintve egy újra dübörgő banda. És ez valahol igaz is, érezzük magunkon, akár alkotás közben, akár ha beülünk a buszba. És olyan barátaink vannak, akik önzetlenül segítik a menetelésünket. Mi hozzuk azt, amit tudunk, és azt halljuk vissza, hogy ez a mostani felállás az Aurora történetének egyik legjobb formációja. Nyilván a régi dolgoknak is megvan a maga szépsége, de az, hogy most így alkotunk, sokaknak tetszik. Természetesen vannak akiknek savanyú a szőlő, néha kapunk is egy-egy fanyar beszólást, de ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nagyon jó irányba haladunk, mert a hangos kisebbség már okoskodik. Persze, hogy ez az Aurora már nem a régi Aurora, de hát a Fekete Lyukba már nem tudunk lemenni játszani, semmi sem az, ami volt. Se a saját fiatalságunkat, se más tinédzseréveit nem tudjuk visszahozni. Eltelt három és fél évtized.

 - De a szavaidból az jön le, hogy egy jó pár év még van bennetek.

 - Ez nem kérdés, még sok elvégzendő dolgunk van. Emlegettük az Aurora akusztikus produkciót… Ilyen albummal szeretnénk kijönni. De ennek még meg kell érnie. A mostani dupla lemezen is ott van az a bizonyos két lassú dal, amelyek akusztikus verzióban biztos fel fognak erre kerülni. És Zoli lelkesedése is arra sarkall, hogy új számokat írjunk. Tudod, még nem ez a tréfa vége! (nevet)