Ma csak abból lehet államfőjelölt, "akinek Viktor engedi"

A népnek kellene eldönteni, ki legyen Magyarország első embere.

Volner János a miniszterelnökre utalva kijelentette: Magyarországon ma csak abból lehet államfőjelölt, "akinek Viktor engedi".

A Jobbik azt szeretné, hogy olyan ember kerülhessen a köztársasági elnöki pozícióba, aki képes a magyar nemzet egységét megjeleníteni, nem megosztó személyiség és nem köthető egyetlen politikai tömörüléshez sem - hangsúlyozta.

Kiemelte: ezért azt a javaslatot teszi a frakciója tagjainak, hogy ne vegyék fel a szavazólapokat a köztársasági elnök megválasztásakor, ne vegyenek részt abban a színjátékban, amelyben nyilvánvalóan az Orbán Viktor által favorizált jelölt nyer.

A Jobbik frakcióvezetője hangsúlyozta:

Áder János és Majtényi László teljesen alkalmatlan arra, hogy megjelenítse a nemzet egységét, mindketten megosztó személyiségek és nyilvánvalóan elkötelezettek egy-egy politikai tömörülés mellett, így a Jobbik nem tudja támogatni a megválasztásukat.

Volner János szerint a baloldali pártok vezető politikusai leszámoltak annak az esélyével, hogy 2018-ban le lehessen váltani az Orbán-kormányt, egyetlen fontos céljuk megőrizni vagy elfoglalni vezető pozíciójukat "a baloldalon belüli házi versenyben".

"Jelenleg egy kormányváltásra képes alternatíva van, a Jobbik"

- mondta.

A frakcióvezető arról is beszélt, hogy az LMP a "politikai paktumok áldozata lett", egyre inkább elvtelenül viselkedik, "hol a Fidesszel, hol a baloldallal áll össze" különböző ügyekben.

Kérdésre Volner János közölte: fel sem merülhet, hogy a Jobbik a "korrupt baloldallal" összefogjon.

A 4-es metró ügyében is az látható, hogy a baloldali gazdasági és politikai érdekszféra szorosan összefonódott a Fideszével - vélte.

A Jobbik színjátéknak tartja az államfőválasztást, ezért nem vesz részt rajta

A Jobbik országos elnöksége úgy döntött, nem állít államfőjelöltet, valamint nem támogat az eddig felmerült lehetséges jelöltek közül senkit, így Áder János újraválasztását vagy Majtényi László megválasztását sem. Volner János, a párt frakcióvezetőjeként pedig arra tesz javaslatot, hogy a Jobbik képviselőcsoportjának tagjai a tavasszal esedékes szavazáskor a szavazólapokat se vegyék fel.