Kiderült, kik döntik el, mi számít majd álhírnek Németországban

Egy bevándorláskritikus civil szervezet, az Einprozent utána járt, kik is lesznek az álhíreket monitorozni és szűrni hivatott módszert kidolgozó és felügyelő Correctiv munkatársai, illetve ki finanszírozza a projektet.

Az általuk feltárt adatok alapján a szkeptikusok nyugodtan fakadhatnak ki: "Én megmondtam."

A szervezet egyik fő támogatója ugyanis nem más, mint a hivatásos liberális szarkavaró, Soros György; alkalmazottai pedig túlnyomó többségükben baloldali elkötelezettségükről ismert újságírók lesznek.

A legtöbb pénz ugyan nem ő pumpálja - ez a megtiszteltetés Brost Alapítványnak jutott, akik 925 ezer eurót tettek le az asztalra -, de egy holland alapítványon keresztül így is 114 ezer eurót tolt a kezdeményezésbe.

Cseppet sem meglepő összefüggés, hogy a szervezet feje az a David Schraven lesz, aki 2014-ig a Brost Alapítvány alkalmazásában állt, előtte pedig a szélsőbaloldali Die Tageszeitung munkatársa volt.

A főszerkesztő pedig az a Markus Grill lesz, aki már a balliberális Stern és a migrációt teljes mellszélességgel támogató Der Spiegel szerkesztőségeiben is megfordult már.

A két főmunkatárs ráadásul meglehetősen busás fizetést vihet majd haza "objektív és szakmai alapokon végzett" munkájáért: Grill 7 ezer, míg Schraven 9 ezer eurós jövedelemben részesül.

Múlt hónapban a Correctiv már ki is adott egy iránymutatónak szánt jelentést az alternatív médiáról, melyben kivétel nélkül jobboldali híroldalakkal foglalkoztak, kivétel nélkül "kétes hitelűnek és politikailag elkötelezettnek" bélyegezve a vizsgált médiumokat.

Álhírszűrőt vezet be a Facebook Németországban

"Nem mi akarjuk eldönteni, hogy mi az igazság, és ezt nem is várják el tőlünk, ezért együtt kell működnünk külső partnerekkel, szakértőkkel" - mondta Sheryl Sandberg, az amerikai vállalkozás ügyvezető igazgatója egy keddi német lapinterjúban. A Facebook a Correctiv nevű német "független, nonprofit" tényfeltáró újságíró munkaközösséggel együttműködve vezeti be álhírszűrű eljárását, heteken belül.