A Jobbik bizottság előtt hallgatná meg a minisztereket a több ezer oroszoknak kiadott vízumról

"A Fidesz pénzért mindenre képes."

Szerdán derült fény arra, hogy 2012-ben és 2013-ban több ezer schengeni vízumot adtak ki a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályán olyan orosz állampolgároknak, akikről valójában azt se tudták, kicsodák, és mi célból akarnak bejutni az Európai Unióba. Az ügyletek mögött a legendás agrárdiplomata, Kiss Szilárd állt. Ez a biznisz Gyöngyösi Márton szerint kiemelkedik az elmúlt 26 év botrányai közül, még Ghaith Pharaonnal való üzletelést és a Quaestor bedőlését is felülmúlja.

A politikus emlékeztetett arra is, hogy bár indult vizsgálat az ügyben, de annak eredményét – fideszes módra – titkosította Szijjártó Péter, aki 2014-ben vette át a tárca irányítását. Ugyanakkor semmilyen eljárást nem kezdeményeztek az ügyben, így felelősségre vonás sem történt. Pedig Gyöngyösi szerint a nemzetbiztonsági kockázat mellett felmerül a korrupció gyanúja is, amiben a minisztérium munkatársai is érintettek lehetnek.

Ezeknek a kérdéseknek a kivizsgálása érdekében a mai napon a Jobbik kezdeményezni fogja a Nemzetbiztonsági és a Külügyi bizottság együttes zárt ülésének összehívását, amelyen meghallgatnák a hírszerzés munkatársait, szakértőit, illetve ezeknek a szerveknek felügyelő minisztert, Lázár Jánost, valamint Pintér Sándor belügyminisztert és Szijjártó Pétert külügyminisztert, aki megakadályozta, hogy nyilvánosságra jusson ez az anyag – közölte a képviselő.

„A Fidesz pénzért mindenre képes, állami szintre emelve a korrupciót”

- szögezte le Gyöngyösi Márton, hangsúlyozva: amit Kiss Szilárd kicsiben csinált, azt Rogán Antal nagyban űzött: offshore cégeken keresztül ezrek jutottak letelepedési kötvényekhez Magyarországon.