Trump felrúgja az atomcsend-egyezményt?

Donald Trump felülbírálná a nukleáris csapásmérő fegyverek csökkentéséről szóló kölcsönös egyezményt.

A Reuters írja, hogy Trump állítólag azt mondta Putyinnak, hogy a START atomcsend-egyezmény negatív szerződés az USA érdekeire nézve, ezért vagy felmondja, vagy nem hosszabbítja meg. Az információkat három magas rangú, névtelen fehér házi forrás is megerősítette. 

A január végi telefonbeszélgetésen hangozhatott el ilyesmi, ugyanis ekkor volt közvetlen kommunikáció a két vezető között, de hivatalos szinteken egyelőre nem került szóba, hogy az amerikai elnöknek bármi problémája lenne az egyezménnyel.

A Reuters forrásai azt állítják, hogy Putyin ötlete volt, hogy meghosszabbítsák a szerződést, de Trump közölte, hogy azt Obama hozta tető alá és rossz az amerikaiaknak. A republikánus elnöknek az lehet a problémája az egyezménnyel, hogy általa az oroszok új atomfegyvereket is szolgálatba állíthatnak, míg az USA leszereli azokat. Ez egybevág azzal, amit már korábban is hangoztatott, miszerint Amerikának növelnie kell a nukleáris csapásmérő potenciálját.

A START a nukleáris hadászati fegyvereket korlátozó paktum, a jelenleg is érvényben lévő 2018 februárjában fog lejárni, ebben az áll, hogy mindkét fél 1550-re csökkenti az atomtöltettel rendelkező robbanófejeik számát.

 

sss
2019. április 24. | 07:15
Bencsik
sss
2019. április 24. | 07:15
Bencsik
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András
sss
2019. április 23. | 16:39
Nem túl elégedettek a helyiek a fideszes városvezetővel.
sss
2019. április 23. | 15:45
Jöhetnek a kórházbezárások?

Szomorúbban nem is indulhatna a hét: a velünk élő 1995, a Nemzet Szakértő Közgazdásza, Bokros Lajos, pontosabban pártja, a Modern Magyarországért Mozgalom feladta a harcot, nem küzd tovább a modern Magyarországért. Mint írják:

„A Modern Magyarország Mozgalom hét éven át tartó önzetlen küzdelme, amelynek középpontjában az egyén, a vállalkozás és a piac szabadsága, a magyar nemzet és Európa érdekeinek egysége, a sokszínűség ünneplése, a népek közötti feltétlen szolidaritás, a szegények és az elesettek támogatásának, felemelésének parancsa állt, nem vezettek sikerre”.

Ezt olvasva nyilván olvasóink ezrei rohannak bánatukban a kisboltba vagy a kissarkiba egy kevertért, hiszen ők is tudják, érzik, nem vagyunk rá méltók, hogy egy ilyen párt képviselje a "szabadságelvű konzervativizmust, a kapitalista piacgazdaságot és a képviseleti demokráciát".