Ismét gyakornoki programot hirdet a Jobbik

A program lehetővé teszi, hogy az abban részt vevő egyetemisták, főiskolások megismerjék az Országgyűlés munkáját.

"Az érdeklődök bármilyen, általuk kiválasztott szakterületen elmélyíthetik tudásukat, beleláthatnak a törvényalkotás mélységeibe és annak apró részleteibe, ugyanis a frakció tagjai mellett bármely bizottság, esetleg a párt kodifikációs csoportjának vagy sajtóosztályának munkájába is bekapcsolódhatnak. A bizottsági munkába való betekintés, a plenáris ülések nyomon követése, az Országgyűlés különböző szervezeti egységeinek előadásai, valamint a képviselők munkáját segítő egyéb szakmai feladatok biztosítják, hogy a programban részt vevő hallgatók hasznos két hónapot töltsenek a frakció mellett, és a tapasztalatokat, a gyakorlati tudást, valamint a különféle szakmai ismereteket a későbbiekben is hasznosítani tudják" - olvasható az ellenzéki párt tájékoztató anyagában.
 
A gyakornoki program 2017. február 27. és 2017. április 30. zajlik majd, a minimális munkavégzés heti 15 óra vagy havi 60 óra (rugalmasan kezelve, így a vidéki felsőoktatási intézményben folytatott tanulmány sem kizáró ok).
   
Minden gyakornok „mentort” kap maga mellé egy képviselő személyében (amennyiben megjelöl valamilyen szakterületet, akkor ennek megfelelően), akivel bizottsági üléseken vehet részt, és aki a szakmai munkáiba bevonja. A jogalkotási munka iránt érdeklődők a kodifikációs csoport részéről is kaphatnak mentort maguk mellé, a kommunikáció iránt fogékonyak pedig a sajtóosztály részéről kaphatnak mentort.
 
A részletes ismertető itt olvasható.