Légicsapásban halt meg az al-Kaida egyik fontos vezetője Szíriában

A Szíria északnyugat részén, Idlíb város térségében megölt al-Maszri "kapcsolatban állt Oszama bin Ladennel és Ajman az-Zavahrival", az al-Kaida korábbi, illetve jelenlegi vezetőjével - írta közleményében Jeff Davis, a Pentagon szóvivője.

Al-Maszri "felügyelte az 1980-as és 90-es években az al-Kaida számos táborának létrehozását és működtetését Afganisztánban, ahol olyan terroristák ezreit toborozták, nevelték, képezték ki és fegyverezték fel, akik azután szétszóródtak a térségben és a világban" - közölte Davis.

A Pentagon közleménye szerint egy nappal korábban egy másik Idlíb közeli bombázásban "tíz szélsőségest öltek meg egy, az al-Kaida által találkozóhelyként használt épületben".