Tarlós: egyelőre semmilyen határozat nincs arról, hogy bármit vissza kellene fizetni

A főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, az a véleménye, hogy "már-már felelőtlenség nem vitatni" a megállapításokat, függetlenül attól, hogy - egy kivételével - 2010 előtti esetekről van szó. A főváros és egyben az ország érdekét mindenkinek kötelessége védeni - hangsúlyozta.

Tarlós István úgy fogalmazott:

"tehát nem is valamiféle elhatározás kérdése a dolog, hanem én úgy gondolom, hogy egy városvezetőnek, Budapest főpolgármesterének akkor is kötelessége megfelelő hangnemben vitatni az OLAF különböző megállapításait, ha csak 1-2 milliárdot tud visszaszerezni".

Egyetlen egy lehetőséget sem szabad kihagyni hogy a város és az ország veszteségeit mérsékeljük - tette hozzá.

Tarlós István felhívta a figyelmet arra is, egyelőre semmilyen határozat nincs arról, hogy bármit vissza kellene fizetni. A jelentésben van majdnem nyolcvan megállapítás, és az OLAF ezek alapján tett egy ajánlást az Európai Bizottságnak.

A főpolgármester azt is mondta, hogy a 4-es metró szerződései "nagyon rosszak", "sok kárt" okoztak vele, de hogy mennyi esetben állapítanak majd meg bűncselekményt, azzal meg kell várni az illetékesek döntéseit.