Év végéig ne nagyon akarjunk a Szépművészetibe menni

Utána viszont nagyon is érdemes lesz.

A Liget Budapest projekt keretében zajló felújítás központi eleme a háborús sérülések miatt a közönség elől 70 éve elzárt Román csarnok rekonstrukciója, de más, az elmúlt évtizedekben raktárként használt történelmi kiállítóterek is újra betölthetik majd eredeti funkciójukat - közölte a múzeum pénteki sajtóbejárásán Baán László főigazgató.

Mint emlékeztetett, a 2. világháborúban bombatalálatot kapott Román csarnok az utóbbi évekig raktárként működött, a csaknem 900 négyzetméteres teremben tárolták a Régi Képtár festményeinek egy részét, valamint a gyűjteményben őrzött gipszmásolatokat. A csarnokban most padlófűtést és klimatizálást építenek ki, miközben elvégzik a műemléki rekonstrukciót is.

A megújult Román csarnokot a tervek szerint már a Szépművészeti megnyitása előtt, 2018 tavaszán bemutatják a közönségnek - árulta el a főigazgató.

Baán László hangsúlyozta, hogy a csaknem 10 milliárd forintos beruházás keretében korszerűsítik az elavult fűtőrendszert, elvégzik a komplex akadálymentesítést, klimatizálják a kiállítóterek egy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket, korszerű restaurátor- és raktárműhelyeket alakítanak ki. A felújított és szigetelt tetőre napelemeket és napkollektorokat helyeznek, valamint modern műtárgyszállítási folyósokat is kialakítanak.

A Szépművészeti átfogó felújítása 14 ezer négyzetmétert érint, ami az épület alapterületének mintegy 40 százaléka; a beruházásnak köszönhetően a Román csarnokkal együtt 2000 négyzetméterrel nő a kiállítóterek nagysága.