Így szabadulnak el a költségek! Majdnem félmilliárdból húzzák fel Rákos-patak új gyaloghídját

Először 100, majd 269, legvégül 424 millióra becsülték a költségeket.

A tervezett objektum öt méter széles, huszonhét méter hosszú lesz, azaz elvileg minden egyes négyzetméter két millió forintba fog kerülni. Ezen a pénzen egyébként tíz családi házat is fel lehetne építeni vagy, hogy az állandó mániámmal éljek: kétszer-háromszor ennyi bérlakást. Érdekes lenne a háztetőkön átszökdelni a túloldalra, de, azokban az épületekben legalább lenne fűtés, ablakok, ajtók, meg egyéb olyan alkotórészek, amelyek egy gyalogoshídra nem annyira jellemzőek, amely alá még be sem lehet költözni.

Az IHO szakszerűbb összehasonlítást is közölt: a két japán szigetet, Akashit és Kaikiót összekötő, tengeröböl felett átívelő, földrengésbiztos, négy kilométeres híd négyzetméterenként egy millió forintba került. Holott azon tudtukkal japán munkaerő dolgozott, japán árakon, nem magyarországiak vagy romániai és ukrajnai vendégmunkások. Magyarországon azonban úgy látszik, hogy ennyibe kerül átívelni a széles folyam két partját, a Rákos-patak ádáz vízének árja felett. A Google maps képen az az objektum látható, melynek a helyére a szóban forgó híd felépül.