Nem ismerni rá Hollandiára: iszlám kiszorítás, határzár

"Az iszlám ideológia talán veszélyesebb, mint a nemzetiszocializmus" - fogalmazott a gyűlöletbeszéd, a kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció miatt nemrégiben elítélt politikus, aki a hollandiai mecsetek bezárását, illetve a Korán betiltását javasolta, amelyet Adolf Hitler Mein Kampf című könyvéhez hasonlított.

A friss felmérések szerint jelenleg a főként muszlimellenes megnyilvánulásairól ismert PVV a legnépszerűbb politikai erő Hollandiában, a párt a voksok nagyjából 20 százalékára számíthat a március 15-i választásokon.

Elemzők szerint azonban ha az Európai Unió elhagyását követelő Szabadságpárt meg is nyeri a választást, Wilders nézetei miatt lehetetlen lesz más pártokkal koalíciót kötnie.

Ennek kapcsán Wilders arról beszélt, hogy ha pártja "nagyot nyer" a választásokon, a többi politikai erő gyorsan el fogja felejteni, hogy korábban kizárták a koalíciókötést PVV-vel.

"Lehet utálni Geert Wilderst vagy a PVV-t, de nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni 2-2,5 millió ember véleményét. Az emberek ezt nem fogják elfogadni"

– vélekedett.

Az interjúra reagálva Mark Rutte miniszterelnök, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezetője azt írta a Twitteren, hogy teljességgel ki van zárva a pártja és a PVV közötti koalíció lehetősége.

Wilders a Twitteren válaszolt Rutte bejegyzésére: "A szavazók döntenek ennek az országnak a sorsáról, Mark (...) És már senki nem hisz neked Hollandiában."

Hollandia mintegy 17 milliós lakosságának körülbelül 5 százaléka muszlim.