Nem fogják kitalálni, hogy kitől lopott ötletet valósítana meg a kormány

Balog Zoltán a Kormány elé terjeszti az első középfokú nyelvvizsga ingyenessé tételéről szóló eredetileg jobbikos javaslatot.

A Jobbik fontosnak tartja ezt az állami segítségnyújtást, hiszen egyeseknek azért nincs lehetősége a nyelvvizsga megszerzésére, mert a családnak nincsen rá anyagi fedezete. Szomorúnak és fel nem foghatónak tartják, hogy a Fidesz-KDNP eddig folyamatosan elutasította javaslatukat, négy évvel ezelőtt még parlamenti napirendre vételét sem támogatta a bizottsági ülésen, és azóta is többször szakmaiatlannak minősítette azt. A politikus szerint azonban most mégis belátták, hogy megvalósítható és fontos javaslatról van szó.

Határozott álláspontjuk, hogy a nyelvoktatás kérdése stratégiai jelentőségű ügy, amellyel elősegíthetjük az ország versenyképességét. A nemzeti ellenzéki párt örömmel konstatálja, hogy végre meghallgatásra talált az ezt a célt szolgáló és az évek óta hangoztatott egyik javaslatuk, és bíznak továbbá abban, hogy minél hamarabb és maradéktalanul megvalósításra is kerül, és nemcsak egy újabb kommunikációs trükkről van szó.