Miközben Orbánék kozmetikáznak az adatokkal, a fiatalok harmada menekülne innen

Közülök 45 százalék fontolgatja a tartós kitelepedést. 

A kutatás egészét áttekintve azonban kiderül, hogy

minden harmadik 15 és 29 év közötti magyar külföldön szeretne boldogulni,

ezen belül

45 százalék fontolgatja a tartós letelepedést.

Az ellenzék néppárt szerint, hogy Orbán Viktort idézve nem „kalandvágyról” van szó, arra ékes bizonyíték, hogy a megkérdezettek 69 százaléka a jobb megélhetést jelölte meg fő motivációs tényezőként, míg az „új kihívásokat” csupán 27 százalék. A legfőbb visszatartó erőt a család, a barátok és a hazaszeretet jelentik.

Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke és Bencsik János, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet alelnöke szerint sokatmondó, hogy a fiatalok kevesebb mint egyharmada gondolja úgy, az elmúlt években pozitív változások álltak be politikai, gazdasági és társadalmi téren,

a többség egyértelmű romlást vagy stagnálást érzékel.

A válaszadók

43 százaléka a létbizonytalanságot és az elszegényedést jelölte meg fő problémaként,

amelyet bizonyít, hogy

34 százalékuk már 180 ezer forint alatti fizetéssel is elégedett lenne.

A jobbikos szakpolitikusok szerint az általános közhangulatot jól illusztrálja, hogy a fiatalok 61 százaléka nem tartja valószínűnek, hogy egyszer saját vállalkozást tudna indítani, 44 százalékuk pedig már arról is lemondott, hogy a saját lakóhelyén szakmáján belül elhelyezkedjen.

Az egyébként sem vidám statisztikára további árnyékot vet, hogy bár idén a nyolcezer magyarországi fiatal mellett négyezer Kárpát-medencei külhonit is bevontak a kutatásba, a tartósan külföldön élő fiatalokat idén sem kérdezte meg senki – mutat rá a pártközlemény, ami hozzáteszi, hogy ez nyilvánvalóan tovább torzítja az eredményeket, hiszen aki egyszer már „lábbal szavazott”, az kevésbé látja optimistán Magyarország jövőjét.