Női ügynökök végezhettek Kim Dzsongun testvérével a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren

A dél-koreai titkosszolgálat megerősítette, hogy méreg végzett Kim Dzsongun észak-koreai vezető mostohafivérével, Kim Dzsongnammal.

Li Bjung Ho, a titkosszolgálat igazgatója azt is elmondta, hogy a phenjani rezsim már öt éve próbálkozik a féltestvér meggyilkolásával.

Kim Dzsongnam 2012-ben egy sikertelen gyilkossági kísérlet után levélben könyörgött mostohafivérének, hogy kímélje meg őt és családját - árulta el Li egy ülésen.

"Nincs hova mennünk, és tudjuk, hogy az egyetlen megoldás az öngyilkosság" - írta állítólag Kim Dzsongnam. A dél-koreai titkosszolgálat szerint a mérsékelt reformer eszméket valló férfi nem élvezett túl nagy támogatottságot hazájában, és nem jelentett valódi veszélyt féltestvérére.

Mérget nyomtak az arcába

A The Star című malajziai napilap Fadzil Ahmat helyi rendőrségi tisztségviselőre hivatkozva azt írta: az incidens helyi idő szerint hétfő reggel 9-kor történt a maláj főváros repülőterén, körülbelül egy órával azelőtt, hogy a 45 éves férfinek fel kellett volna szállnia Makaóba tartó járatára.

"Azt mondta a felszálló utasokat fogadó személyzetnek, hogy valaki hátulról leszorította az arcát, és valamiféle folyadékot öntött rá"

- folytatta Fadzil.

"Segítséget kért, és azonnal a repülőtéri klinikára küldték. Ekkor már fejfájás gyötörte, és ájulás kerülgette."

Kim keringése a közeli kórházba való átszállítása közben összeomlott, és már nem tudták megmenteni.

Nők lehettek az ügynökök

Fadzil szerint a helyszínen két gyanús nőre lettek figyelmesek, akik taxival menekültek.

Az észak-koreai vezető mostohafivére a phenjani rezsim bírálójának számított, aki nyilvánosan szót emelt családja dinasztikus jelleget öltő hatalma ellen.

Ko Ju-hvan, a szöuli Dongguk Egyetem professzora szerint korábban ismételten szárnyra keltek olyan spekulációk, miszerint Kim Dzsongnam idővel leválthatja fiatalabb féltestvérét Észak-Korea élén. Hozzáfűzte: a rezsim hívei valószínűleg meg akartak szabadulni tőle.

Phenjan eszköztárának hagyományos része a politikai indíttatású gyilkosság. 2013 decemberében Kim Dzsongun kivégeztette befolyásos nagybátyját, Csang Szong Teket. Dél-Korea szerint Kim Dzsongnam egyik unokatestvére is merénylet áldozata lett korábban. Li Han-jungot, aki 1982-ben Svájcon keresztül dezertált Dél-Koreába, 1997-ben gyilkolták meg észak-koreai ügynökök Szöulban.

Kim Dzsongnam Észak-Korea néhai kommunista diktátora, Kim Dzsongil elsőszülött fia volt. A dél-koreai Yonhap hírügynökség tudósítása szerint házasságon kívül született: anyja színésznő volt, aki Moszkvában halt meg. A férfi az elmúlt években önkéntes száműzetésben élt, idejének nagy részét Kínában és Délkelet-Ázsiában töltötte. Észak-Koreában nem volt semmilyen hivatalos tisztsége.

A totális állami ellenőrzés alatt álló észak-koreai sajtó hallgatott Kim Dzsongun mostohafivérének haláláról.