Az Orbán-kormány több minisztere is tudhatott a vízumbotrányról

Az Index jutott új - eltitkolt - információkhoz a Kiss Szilárd-ügyben. Mint az ismert, a moszkvai magyar főkonzulátuson több mint 4 ezer vízumot juttattak ellenőrzés nélkül orosz állampolgároknak, akik között lehettek bűnözők, terroristák, vagy épp kémek.

A volt moszkvai agrárattasét majd miniszteri megbízottat, Kiss Szilárdot 2011-ben és 2013-ban is átvilágította az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), és mindkét átvilágítás súlyos kockázatokat tárt fel vele kapcsolatban, orosz élettársáról pedig kiderült, hogy egy „idegen ország" titkosszolgálatához köthető – az Index információi szerint ez is kiderült a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, amikor a moszkvai magyar vízummutyi hátteréről faggatták a képviselők a hazai titkosszolgálatok és a belügy vezetőit.

Kisst a 2013-as bukása után rúgták ki a Martonyi János vezette külügyből, azonban már 2011-ben tudtak a kapcsolatairól a magyar hatóságok, amikor Fazekas minisztériumában állományba került.

Az Index forrásai szerint a nemzetbiztonsági bizottságon adott tájékoztatás alapján a képviselők arról győződhettek meg, hogy Kiss „igazi gazdája" a minisztériumok között nemcsak papíron, hanem ténylegesen is a Fazekas vezette agrárminisztérium volt, de Kiss kockázattá válásáról Fazekas mellett három külügyminiszternek (Martonyi János, Navracsics Tibor, Szijjártó Péter), a moszkvai követség védelmét ellátó Információs Hivatalt (IH) felügyelő miniszternek, Lázár Jánosnak, valamint a Kisst átvilágító AH-t felügyelő Pintér Sándornak is rendelkeznie kellett bizonyos információkkal.

Ennek megfelelően a szakszolgálatok vezetői csak a kezüket mosták a parlamenti bizottság előtt, hiszen ők jelezték a veszélyt. Ez pedig azt jelenti, hogy Kiss Szilárd érinthetetlen volt, politikai szinten kapott és élvezett védelmet éveken át.

Ennél is borzasztóbb, hogy a keddi nemzetbiztonsági bizottsági ülésen az is kiderült, hogy Kiss orosz élettársa, a Lénaként emlegetett Jelena Cvetkova egy külföldi állam titkosszolgálatához köthető.

Bár a külföldi ország neve nem hangzott el a bizottsági ülésen, de a lap információi szerint a jelenlévők számára magától értetődő volt, hogy Oroszországról van szó. Forrásaik szerint Léna például nem véletlenül nem kapta meg a magyar állampolgárságot – amit ezek szerint igényelt. Ezért még érthetetlenebb, hogy a 2012–13-ban feltárt, Kiss Szilárdhoz kötődő illegális „visa shopping" után egy évvel, 2014-ben hogyan kerülhetett az orosz titkosszolgálathoz kötődő barátnője az akkor megnyíló moszkvai magyar vízumközpont élére ügyvezetőként - írja az Index.

Léna a vízumközpontot üzemeltető VisaWorld-Center Szolgáltató Kft.-ben ráadásul 40 százalékos résztulajdonos is volt a többi hatvan százalékot tulajdonló Quaestor-vezér, Tarsoly Csaba mellett, és csak azután állította le a külügyminisztérium az üzletüket, hogy a Quaestor 2015-ben bedőlt, Kiss Szilárdot pedig 2015. január elején egy vidéki takarékpénztár pénzének lenyúlása vádjával letartóztatták.

Ugyanakkor jellemző az is, hogy az Index informátora Kisst legutóbb a 2017. február 6–10. közötti moszkvai Prodexo nevű agrárkiállításon látta zavartalanul nézelődni, tehát jelenleg is szabadlábon van.