Az izsáki polgármester még a vidékfejlesztési hivatalt is lehúzta volna 10 millióval

Ahol csak tudja, ott megteszi!

Sneider Tamás – a Jobbik képviselője kérdést intézett Lázár Jánoshoz, mégpedig Mondok József burjánzó lakásügyeiről.

Ugye nem felejtettük el, hogy kiről van szó? Vadászpanzió uniós támogatásból saját magunknak, aztán menekülés a sajtó elől, Karádon pedig szintén egy olyan panzió, ahova nem lehet szobát foglalni, szép történet.

A 444 írja, hogy a miniszter válasza szerint a Magyar Államkincstár szinte rögtön felkereste az izsáki polgármestert, hogy mégis hogyan zajlott ez a dolog nála. A jegyzőkönyvre már reagált is Mondok cége, ezt egyelőre vizsgálják.

Lázár a karádi épületről újabb érdekes részleteket árult el. Egy helyszíni ellenőrzés alapján találtak eltéréseket az elszámolni való tételek kapcsán, így 49,5 forint helyett „csupán” 40,8 milliónyi támogatást adtak Mondoknak.

Egyéb szabálytalanságot nem találtak szerencsére.

Mondok József úgy tűnik nem kispályás, az Európai Unió után simán lenyúlt volna egy magyar hivatalt is.