Döntöttek a balmazújvárosi képviselők: nem adnának közkegyelmet Budaházyéknak

 
 
Mint ismeretes, Kerepes Város Önkormányzata a közelmúltban elindított egy kezdeményezést, amelynek keretében közkegyelmet adnának a 2006 és 2010 közötti, politikai ellenállásként értékelhető cselekmények elkövetőinek. Az amnesztia Budaházy Györgyre és 16 társára is vonatkozna.
 
A kezdeményezéshez azóta nemcsak a Jobbik által irányított települések csatlakoztak, hanem fideszes vagy független polgármester által vezetett önkormányzatok is, például Sátoraljaújhely, Kunszentmiklós vagy legutóbb Újpest önkormányzata.
 
Február 15-én a Balmazújvárosi Képviselő-testület is napirendjére vette a közkegyelmet szorgalmazó határozatot, amelyet Demeter Pál, a Jobbik képviselője terjesztett elő.
 
Végül három képviselő szavazott igennel (2 jobbikos, 1 fideszes), ugyancsak hárman nemmel szavaztak (ketten a Fidesz, egy fő pedig a Célbakísér Civil Szövetség tagja), illetve öten tartózkodtak, dr. Veres Margit polgármester mellett négy fideszes képviselő is, így a javaslatot a testület elutasította.
 
Demeter Pál a szebbjovo.hu-nak azt mondta, hogy a nemmel szavazók voltaképpen a szemkilövetők pártjára álltak, és a képviselő-testület többsége szerint elfogadhatóak a 2006-tal kapcsolatos ítéletek. Hozzátette, hogy ez azért is visszatetsző, mert Balmazújváros jelenlegi városvezetése is a 2006-os események hatására tudta lerakni alapjait.