Előzetesbe vágták a halálfurgon bolgár sofőrjét

Az utazás a raktérben tartózkodók számára jelentős testi-lelki gyötrelemmel járt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy bűnszervezet kilenc tagja ellen, köztük négy személlyel szemben emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt is folyt az eljárás. A rendőrök 2016 októberében a nyomozás végéhez értek, az ügyben jelenleg az iratismertetés zajlik – írja a police.hu.

A bűnszervezethez kapcsolódó három bolgár állampolgárral szemben a hatóság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki. A körözött férfiak egyike, az 51 éves S. Yordanov 2015. június 22-én egy kistehergépkocsi sofőrjeként vett részt illegális migránsok szállításában. A nyomozás során kirendelt szakértők megállapították, hogy az általa szállított személyeknél a zárt raktérben határozottan fennállt a túlmelegedés és kiszáradás kialakulásának veszélye, továbbá hogy ott a csukott ajtók miatt nem volt érdemi levegőcsere. Az utazás a raktérben tartózkodók számára jelentős testi-lelki gyötrelemmel járt. A gyanú szerint S. Yordanov a szállításban a bűnszervezet tagjaként vett részt.

A német rendőrök 2016. december 10-én Németországban közúti ellenőrzés során igazoltatták a körözött személyt, akit elfogtak és átadási őrizetbe vettek. A magyar rendőrök 2017. február 14-én a Hegyeshalom-Nickelsdorf Magyar-Osztrák Közös Kapcsolattartási Ponton vették át a férfit külföldi kollégáiktól.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai S. Yordanovot gyanúsítottként hallgatták ki a csempészett személy sanyargatásával, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a bíróság 2017. február 17-én elrendelt.