Nem fogja elhinni, ki áll Orbán fölött!

Mondok József, Izsák fideszes polgármestere. Szép!

Fotósunk, Béli Balázs kapta lencsevégre hétfőn a parlamentben a kormánypártok szakértőinek fenntartott karzatán láthatóan jókedvűen üldögélő Mondok Józsefet. Hogy esetleg adott-e tanácsokat a miniszterelnöknek az EU-s pénzek hatékony felhasználásáról azt nem tudjuk, de ott volt, és megjelenésével is támogatta a kormány tagjait a korrupció ellen folytatott fáradhatatlan küzdelemben.

Mondok József ügyeivel már több alkalommal is foglalkoztunk az elmúlt hónapokban. Az N1TV számolt be elsőként arról, hogy Izsák polgármestere 35 millió forintnyi EU-s támogatásból felépített egy szálláshelyként szolgáló szép vadászházat, majd annyira megtetszett neki, hogy beleköltözött.

Így kurvaanyázik a fideszes polgármester

Nem csoda. Izsák polgármestere valamit nagyon tudhat: négy választást nyert függetlenként, az ötödiket már a Fidesz támogatásával. Saját elmondása szerint Lezsák Sándor támogatja, miközben a település épül-szépül, bár, azért vannak problémák. Szagosak. "Izsák egy szar helyen van, ezt neked mondom. Hat-nyolc aranykoronás földek vannak, szélfútta homokhátság kellős közepén vagyunk.

Az N1TV stábja február elején ismét Izsákra utazott és megpróbálta megkérdezni Mondok Józsefet, hogy mikor szándékozik kiköltözni az EU-s pénzből épített vadászházból. Elmentek a fogathajtók éves közgyűlésére, de a sajtó jelenlétére hivatkozva gyorsan zárt ülést rendeltek el. A stáb így a csárda előtt várt, mint később kiderült, hiába. Mondok József ugyanis a konyhán keresztül kereket oldott, így nem válaszolt a kellemetlen kérdésekre.

A konyhán keresztül menekült az izsáki polgármester

Az N1TV több hete nem éri el Mondok József izsáki polgármestert, aki 35 millió forint EU támogatásból épített egy vadászházat, amit kisajátított. Elmentek a fogathajtók éves közgyűlésére, de gyorsan zárt üléssé tették, a végén pedig Mondok a csárda konyháján keresztül, a hátsó ajtón elmenekült stábunk elől.

Izsák polgármesterének azonban nem ez az egyetlen gyanús ügye. Még a tavalyi év végén írtunk arról, hogy eltitkolta a képviselő-testület elől azt a pert, mely 100 millió forint sorsáról dönt. A település gyanútlan képviselői a december közmeghallgatáson értesültek a polgármester ténykedéséről.

FELDERÍTŐ - 16 év után dőlt meg a fideszes polgármester

Eltitkolta a képviselő-testület elől Izsák fideszes polgármestere azt a pert, mely 100 millió forint sorsáról dönt. Egy december végi közmeghallgatáson értesültek a képviselők a polgármester ténykedéséről.