„Magyarország, mint Trump lelki társa írható le”

A The New Zealand Herald az országban piacvezető országos napilapnak számít. A magyar politikus látogatása miatt több dologban is kifejezte aggályait a budapesti kormánnyal kapcsolatban.

A cikk eleve erősen indul, mikor ezt írják:

Miközben Donald Trump a sajtóval küzdött a Fehér Házban, egyik legigazabb európai barátja Új-Zélandon igyekezett megvédeni őt.

Itt arra utalhatott Audrey Young, hogy Szijjártó azt mondta, hogy ha Hillary Clinton kommunikálná ugyanazt, mint a jelenlegi elnök, akkor ünnepelné őt a sajtó.

A lap Orbán Viktort és kormányát Európa rossz fiújaként azonosítja, ezt pedig azzal igyekszik alátámasztani, hogy az uniótól és az Obama-kormánytól is kapott kritikákat Budapest. Kiemelik, hogy az akkori külügyminiszter – John Kerry – nem fogadta Szijjártó Pétert, hanem csak egy helyettes államtitkárt küldött hozzá, ami tényleg vérciki volt.

Magyarország, mint Trump lelki társa írható le

Az amerikai vonal után természetesen kitérnek az Oroszországhoz kapcsolódó viszonyra is, amit nagyon szorosnak találnak.

A lap beszámolója szerint az Új-Zélandi Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tartott előadásán volt némi súrlódás a magyar politikus és Észtország tiszteletbeli konzulja között. Tony Loorparg a kormány bevándorláspolitikáját támadta, és arra is hivatkozott, hogy 1949-ben több magyar is volt azon a hajón, amivel ő is a szigetországba érkezett.

Engem aggaszt, hogy a második világháborúban megtanult leckéket egyes európai kormányok kezdik elfelejteni.

Szijjártó ezeket a vádakat azzal hárította el, hogy a magyar menekültek mindig tiszteletben tartották a befogadó ország törvényeit és hálásak voltak a lehetőségért.