Kútba eshet a Budapest–Belgrád vasútvonal terve – Olaszországba menne inkább a kínai tőke

A Budapest–Belgrád-vasútvonal megtörésével jó eséllyel az új Selyemút fő célpontjává a velencei kikötő válhat.

Financial Times információi szerint az Európai Bizottság kevés hajlandóságot mutat a hatályos versenyjogi szabályokkal szembemenő, Budapest–Belgrád-beruházás engedélyezésére. Róma pedig nem akarja elmulasztani ezt a számukra nagyszerű lehetőséget.

Olaszország elnöke, Sergio Mattarella kedden hivatalos látogatásra érkezett Pekingbe, ahol találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel és Li Kö-csiang miniszterelnökkel is. A Le Repubblica szerint a vizit kiváló lehetőség volt arra, hogy Olaszország jobb pozíciót foglaljon el a Peking által 2013-ban meghirdetett Egy övezet, egy út (One Belt, One Road, OBOR) folyamatban.

Kína jelentős összegeket fektetett be eddig is Genova, Velence és Trieszt kikötőibe. Azáltal, hogy Brüsszel aggályai miatt megkérdőjeleződött a Pireuszt Magyarországgal összekötő Budapest–Belgrád-vasútvonal sorsa, az olasz városok és kikötők válhatnak az OBOR útvonalon érkező kínai teherszállítmányok célpontjaivá.

A Budapest–Belgrád-vasútvonal megtörésével jó eséllyel az új Selyemút fő célpontjává a velencei kikötő válhat.