Az MSZP jobb híján a Párbeszédet próbálja meg bekebelezni

Egyre jobban közeledik a 2018-as országgyűlési választás, ezért aztán megindult a helyezkedés a baloldalon.

A szocialista párt elnöksége egyre türelmetlenebb amiatt, hogy bár több hete bedobták Botka László nevét, mégsem haladnak egy tapodtat sem előre a tárgyalások – tudta meg a DK-hoz köthető nyugatifeny.hu. Hogy náluk jelent meg a hír, az nem a véletlen műve. A két baloldali párt között azután mérgesedett el az eddig sem túl jó viszony, hogy Botka László néhány napja azt mondta: Orbánnak és Gyurcsánynak is távozni a kell a politikából.

Botkáról hallani sem akarnak az Együttnél. Szigetvári Viktor és Juhász Péter is mereven elzárkózott az összefogástól. A DK esetében pedig Szeged szocialista polgármestere tette ugyanezt.

Az MSZP-nek így maradt a Párbeszéd Magyarországért nevű törpepárt. Lehet, hogy úgy vannak vele, kezdetnek ez is több, mint a semmi.

Az ajánlatuk az lenne, hogy Karácsony Gergely megtarthatná Zugló polgármesteri székét, tehát nem indítanának vele szemben szocialista jelöltet. Szabó Tímea kapna egy biztosan befutó listás helyet 2018-ban. Ezen kívül még egy nyerhető körzetet kapna a Párbeszéd.

A lap úgy tudja, hogy az MSZP elnökségében rábólintottak az ötletre. Nem a pártot, hanem a politikusokat fogják személyesen megkeresni ajánlatukkal.