Vona Gábor nem futamodik meg, 2018-ban is indul egyéniben

Friss bejelentés.

Az eseményt Szűcsné Major Ildikó, a Jobbik szóvivője nyitotta, aki elmondta, hogy a Jobbik elnöke már 16 költségvetési módosító javaslatot adott be a térség fejlődése érdekében, és 2010 valamint 2014 után, a jövő évi választásokon is ő lesz a párt egyéni képviselőjelötje a választókerületben.

Vona Gábor elmondta, hogy kormányváltásra készülnek, ugyanis a Jobbik erőt és hitelességet tud mutatni a hiteltelen Fidesszel szemben. Úgy látja, hogy a nagyobbik kormánypárt fél tőlük, Orbán Viktor pedig személyesen is fél tőle, ezért erősödött fel a vele szembeni lejárató kampány.

Akár ma este is állok elébe egy nyilvános vitának Orbán Viktorral.

Az ellenzéki politikus három feladatot jelölt ki irányként: leváltani a kormányt, eltakarítani a romokat, sikeresen és jól kormányozni. Ezt pedig nem a Fideszhez fogják mérni, mert „annál bármi jobb”.

A kormányzás alappillérei a szabadság és a biztonság lesznek. Hangsúlyozta, hogy a politika az utóbbi időben uralkodásra rendezkedett be, de ezt meg kell fordítani.

Nem az emberek szolgálják a politikát, hanem a politikusoknak kell szolgálni az embereket.

Egyéni jelölt

Nem jellemző, hogy kormányfőjelöltek egyéniben is induljanak, Vona magyarázatot adott erre a paradox helyzetre. Elmondta, hogy itt született, tartozik ennek a vidéknek, Gyöngyösnek, illetve a környéken található 56 településnek.

Nem kívánok megfutamodni 2010 és 2014 után.

Hat fő témában jelölte meg a térség irányát: egészségügyi ellátás biztonságának fenntartása, fiatalok ösztönzése az itthon maradásra, a turizmus továbbfejlesztése, kihasználni a környék mezőgazdasági adottságait (itt hangsúlyozta, hogy tömegtermelés helyett a megfizethető minőségre kell törekedni), valamint a nyugdíjak vásárló erejének megőrzése, adott esetben növelése (pl.: áfacsökkentés a nyugdíjas kosárban, progresszív nyugdíjemelés).

Elvek

Vona Gábor elmondta, hogy meglátása szerint a politikusok egy idő után elszakadnak az emberektől, ő ezt elkerülné. Ha megválasztják, nem pártpolitikai szereplő akar lenni, hanem bevonná a munkába azokat a civil szervezeteket, valamint pártokat, akiknek az a célja, hogy a környék fejlődjön, és 5-10 éven belül Magyarország egyik legvonzóbb részévé váljon.

Ellenfeleinek azt üzente, hogy tisztességes, konstruktív, jó kampányt szeretne, szakmai vitákkal, egymás gondolkodásának tiszteletben tartásával, ugyanis szerinte mindenki jót akar a környéknek, csak másképp.

Újságírói kérdésre kijelentette, hogy a Fidesszel ellentétben országos szinten is pozitív kampányra készül, kemény, szakmai vitákkal.