Falnak mentek a holland radikálisok

A holland közvélemény-kutató cégek felméréseit átlagoló adatok szerint Mark Rutte kormányfő pártja 16,3 százalékon, a főként muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Szabadságpárt pedig 15,7 százalékon áll két héttel a parlamenti választások előtt.

A sajtóban megjelent értékelésekben kiemelték, hogy a VVD november óta először vette át a vezetést a PVV-től.

Ezzel az eredménnyel Wilders pártja 24 képviselői helyet szerezne meg a holland parlament 150 fős alsóházában, eggyel kevesebbet, mint a jelenlegi kormánypárt.

Jelen állás szerint a kereszténydemokraták (CDA) 18, a baloldali liberális D66 és a környezetvédő GroenLinks 17-17, a szocialisták, illetve a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) pedig egyaránt 13 helyhez jutna az alsóházban.

A PVV támogatottságának visszaesését a fősodorbeli pártok kiszámíthatósága mellett elemzők azzal magyarázzák, hogy egyre többen "elveszett" szavazatnak tartanák a Szabadságpártra leadott voksukat, minthogy a párt Wilders nézetei miatt nem tud koalíciót kötni, így várhatóan továbbra is ellenzékben marad.

A március 15-én esedékes holland parlamenti választásokon mintegy 13 millióan adhatják le szavazataikat.