Stabilan a Jobbik a második erő

A nemzeti ellenzéki párt nagyságrendileg ugyanannyi támogatóval rendelkezik, mint az összes többi balos formáció együttvéve.

A kormánypártokat februárban a teljes felnőtt népesség 33 százaléka támogatta. Azonos bázison a Jobbikkal 12, az MSZP-vel 8, a DK-val 4, az Együttel 2, a Fodor Gábor által vezetett Liberálisokkal 1, az LMP-vel 3, míg a Kétfarkú Kutya Párttal 2 százalék szimpatizál.

A legvalószínűbb listás eredményeket nézve a kormánypártok 46 százalékon állnak, míg a Jobbik 21, az MSZP 14, a DK 7, az Együtt 3, a Párbeszéd 1, a Liberálisok és a Kétfarkú Kutya Párt 2-2, az LMP pedig 4 százalékon.

A Jobbik nagyságrendileg tehát önmagában annyi támogatóval rendelkezik, mint az LMP-t leszámítva a többi balos párt. Azonban azt meg kell jegyezni, hogy a politikában egy meg egy az sohasem kettő, hanem inkább másfél. Tehát egy esetleges balos összefogás esetén is a Jobbik lenne a második legerősebb erő a hazai politikai palettán.

A februári kutatás alapján a teljes felnőtt népesség körében és a legvalószínűbb listás eredményeket nézve sem változott érdemben a pártok támogatottsága. Az olimpiaellenes aláírásgyűjtés ellenére ráadásul a Momentum Mozgalom továbbra sem bír mérhető bázissal.

A Nézőpont Intézet 2017. február 3-20. között készített közvélemény-kutatása azért is érdekes, mert 2000 fő megkérdezésével készült. Ez az átlagos kutatások kétszerese, tehát meglehetősen reprezentatívnak tekinthető.

A Fidesz elutasítottságban is az élen áll

A szombaton megjelent, az Iránytű Intézet által a Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatás hasonló adatokat mért, mint a Nézőpont Intézet.

Náluk a Fidesz-KDNP még mindig magasan vezet a teljes népességen belül és a biztos szavazók között is, ugyanakkor a leginkább elutasított politikai szereplők között is az első helyen állnak a kormánypártok. A Jobbik őrzi a második helyét, továbbra is a legnépszerűbb a fiatalok körében, és bőven megelőzi az MSZP-t. Az Iránytű Intézetnél azonban már láthatóvá vált a Momentum Mozgalom a hazai politika térképén.

A felmérés szerint a sorrend ugyanez a biztos szavazók között: a Fidesz-KDNP 50 százalékos, a Jobbik 21 százalékos, az MSZP 11 százalékos, az LMP és a DK 6-6 százalékos tábort tudhat magáénak. A hordalékpártok, mint az Együtt, a Párbeszéd, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt jelentéktelen 1-2 százalékon állnak, amellyel így igen távol állnak a parlamenti küszöbtől. A Jobbik tehát az Iránytű Intézet felmérése szerint előzi a balos pártokat.