Hihetetlen: 14 év után pont kerülhet a Kulcsár-ügy végére

A K&H Equities egykori vezető brókere, Kulcsár Attila és vádlott társai március 20-án állnak a Debreceni Ítélőtábla egyik büntetőtanácsa elé, amely április 12-én hirdethet jogerős ítéletet.

Kulcsár Attilát 2008-ban az akkori Fővárosi Bíróság ítélte nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra. Alig két év múlva azonban a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú döntést eltörölve új eljárást rendelt el: a 2010-től 2015-ig tartó eljárás a vagyonelkobzást helyben hagyta, de a börtönbüntetést 6 év 6 hónapra csökkentette. Az ügyészség azonban fellebbezett az eset súlyára való tekintettel.

A brókerbotrány 2003-ban robbant ki. Az okozott kár 8 milliárd forint volt, de a rendőrség a nyomozás során 6,3 milliárd forintot zárolt az érintett cégektől és a gyanúsítottaktól. A pernek, amelyben sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság és bűnpártolás miatt emeltek vádat, eredetileg 21 vádlottja volt, ami később 24-re nőtt.

Köztük volt Kulcsár Attilán kívül a K&H Bank egykori elnök-vezérigazgatója, Rejtő E. Tibor, Kerék Csaba, a Britton Kft. volt ügyvezetője, Forró Tamás volt televíziós szerkesztő, Bitvai Miklós, az Állami Autópálya-kezelő Rt. korábbi vezérigazgatója és Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgatója, egykori budapesti szocialista képviselő is - emlékeztetett a lap.

A vádlottak közül ketten elhunytak, közülük Rejtő E. Tibort időközben felmentette a bíróság. Schönthal Henrik ellen pedig 2011-ben egészségi állapota miatt függesztették fel az eljárást.